2014. szeptember 10., szerda

14

Éss meg is érkeztem egy friss ropogós résszel, ami ilyen kis nyugodt, izgalommentes agyzsibbasztós valami xD az írónőtök hivatalos is megőrült, szóval nézzétek el nekem :D megőrültem a komiktól mivel annyit kapok :P hajrááááá marslakócskák komizniiiiiiiiii


/ Zora Payne /

- Én úgy tudtam, hogy csak délután kell végezned. Hisz meg voltunk beszélve, hogy én megyek érted. - rágja tovább a témát Liam, én pedig csak minél jobban lehajtom a fejem. Ha szerencsém van semmit nem fog észrevenni az arcomból. Csak feltűnés nélkül fel kéne jutnom a szobámba, és egész addig el sem szabad hagynom amíg el nem tűnnek az arcomról a monoklik. Liam semmiképp nem tudhatja meg az igazat.
Viszont a tervem megvalósítása egy kicsit nehéz lesz, ugyanis pontosan az emeletre vezető lépcsők előtt áll karba font kezekkel, és nem úgy néz ki mint aki nagyon el akar onnan menni. Ez pedig rám nézve nagyon nem jó. Mégis, hogy menjek így fel a szobámba? - Zora esetleg történt valami? Tudod, hogy nekem nyugodtan elmondhatod. - hangja érzelgőssé válik, mire én halkan felhorkantok.
Történt e valami? Áh, semmi különös, csak agyonvert egy őrült csaj, mert véletlenül leszoptam a pasiját. Ezt leszámítva tök jól vagyok. Ja, és a következő alkalommal szerintem megöl. Én pedig hagyni fogom magam, ugyanis nem merek szembeszállni vele. Ez van.
A kapucnimat még jobban az arcomra húzom, közben pedig azon gondolkodom, hogy hogyan húzzam ki magam ebből a helyzetből. Addig úgysem hagy elmenni míg valamit nem mondok neki. De mi a francot mondjak neki, amit szó nélkül elhisz? Az a baj, hogy Liam rettentő jól ismer már, szóval tudja, hogy mikor hazudok.
- Mindenkit elengedtek - vonom meg a vállam és ez az a pillanat mikor elindulok a lépcsők felé. A cipőmet bámulom és megnyugodok mikor Liam mellett simán elmegyek. Lábam már a második lépcsőfokon van, mikor hirtelen egy erős kézszorítást érzek a karomon.
Liam kicsit sem gyengéden próbál maga felé fordítani, de én ellenállok neki. Nem láthatja meg az arcom. Vannak dolgok amiket Ő sem értene meg. Én csesztem el az életem, ezért tart mindenki egy ribancnak. Ezen pedig már senki nem tud változtatni. Talán tényleg megérdemeltem, hogy Sandra elintézzen. Nem szép dolog valaki pasiját leszopni csak úgy. Számomra pedig nem ez volt az első alkalom. Várható volt, hogy valaki bepipul rám és jól helyrerak.
- És miért engedték el az egész iskolát? - esküszöm Liam most totál úgy viselkedik mint anya és apa. Ők szoktak így kérdőre vonni. De Liam nem apa, szóval nem tartozok magyarázattal a számára.
Szemeit gyanakodva húzza össze és úgy méreget. Basszus nekem most nagyon végem van. Valamit nagyon gyorsan ki kell találnom.
- Mit érdekel ez téged? Nem rád tartozik ész kész - mondom erélyesen, de túl hevesen mozgathattam a fejem ugyanis érzem, hogy az arcomba lógó tincsek megmozdulnak. És amilyen szerencsém van, szerintem Liam tökéletesen megláthatta az egyik csúnya monoklimat.
Ismét sarkon akarok fordulni, de mivel a keze még mindig az én karomon pihen így esélyem sincs menekülni. Szólásra nyitja a száját és én tudom, hogy mi lesz a következő kérdése.
- Mitől van monokli a szemed alatt? Reggel még mikor kiszálltál az autóból nem volt ott. - erről ennyit. Tudtam, hogy észreveszi.
- Elestem - mondom gyorsan.
- És ekkora monoklid lett pont a szemed alatt? - ezt nem hiszem el. Mit kell ennyire ezen a témán lovagolnia? Amúgy is honnan tudja, hogy milyen az mikor valakinek monoklija lesz?
- Csak hagyj békén! - ordítok rá teljesen kikelve magamból. Ismét rántok a kezemen és ezentúl sikerrel járok. Liam meglepetten pislog felém, de mikor tudatosul benne, hogy mit látott addigra én már rég az emeleten vagyok és amilyen gyorsan csak tudom kulcsra zárom magam után a szobám ajtaját.
Az arcom fáj, úgy ahogy az arcom is és szerintem rám férne egy fürdés, de nincs erőm. Félek. Még pedig a jövőmtől. Sandra be fogja tartani a szavát és megtalálja azt a pillanatot mikor teljesen egyedül leszek.
Vajon ha ma nem avatkozott volna közbe a tanárnő akkor mit csinált volna velem? Őszintén megmondva szerintem a szüleimnek már a temetésemet kellene tervezniük, ugyanis Sandra nem hagyott volna életben. És ezt most nem hülyeségből mondom. Megölt volna. Minden szava amit nekem intézett komolyan gondolta. Pont ezért vagyok teljes mértékben meggyőződve róla, hogyha úgy lesz ismét elkap és akkor nincs menekvés. Az egészben pedig az a legrosszabb, hogy nem tudom mikor lesz az a pillanat. Sandra kiszámíthatatlan és őrült. Kezeltetnie kellene magát, nem pedig iskolába járnia ahol egy csomó ártatlan gyerek jár. Soha senki nem lehet benne biztos, hogy Sandra gyógyszerei mikor gurulnak el.
Szerintem tök normális, hogy tele a nem létező liberóm. Az lenne a legjobb ha életem végéig a szobámba maradnék bezárva és akkor esélye sem lenne újra elkapni és megverni. Az a baj, hogy még csak szólni sem merek senkinek. Ki tudja, hogy akkor mennyire gőzölne be. Szerintem az csak olaj lenne a tűzre. Hisz a suliból már így is majdnem kicsapták, és ha most a tanárok megtudnák, hogy megfenyegetett akkor rögtön kicsapnák. Én biztos, hogy senkinek nem fogom elmondani azt, hogy ki akar nyírni. Csak még jobban begőzölne. Így lehet van annyi esélyem, hogy megmenekülhetek mert elfeledkezik rólam. Lehet elég volt neki az, hogy párszor bele ütötte a fejem a kemény mosdóba. Csodálom, hogy nem kaptam agyrázkódást, vagy valami. Ha azt vesszük elég simán megúsztam. Csak behúzott párszor és ronda monoklijaim lettek, mert az orrom kezdett el vérezni és a szám repedt fel. Ezt szerintem még kiheverem.
És ha belegondolok abba, hogy most ezt mind Clair miatt szívom. Mert miatta kell félnem Sandrától. Tudtam én, hogy rossz ötlet lesz elmenni abba a buliba. Először a rendőrség, most meg ez. Lehet, hogy Liamnek és a szüleimnek tényleg igaza van abban, hogy Clair állandóan a bajba kever. Eddig mindig miatta voltam gondban, ő pedig megmenekült. Engem pedig cserben hagyott. Őt nem vitték be a rendőrségre és Sandra sem akarja agyonverni. Pedig igazából helyet kellene cserélnünk. Azt hiszem ideje lenne elbeszélgetnem az állítólagos legjobb barátnőmmel. Mert ez így nem mehet tovább. Ha így folytassa akkor inkább nem is akarok a barátja lenni. Köszönöm szépen ilyen legjobb barátot nem kérek. Nagyon jól megvagyok én Clair nélkül is.
- Zora! - hallom meg Liam hangját az ajtó túloldalán, majd ezzel egy időben a kilincs is megmozdul. Idegesen rángatja, de mikor tudatosul benne, hogy az nem nyílik ki a hangja egyből idegessé válik. -Mi a faszért van bezárva az ajtód? - kérdezi és egy nagyot üt az ajtómon. Most fordult olyan elő először az életben, hogy kizártam Őt a szobámból. Tényleg megváltoztak a dolgok, de legjobban én. Nem akarom még Liamet is elveszíteni magam mellől, de egyszerűen nem akarom, hogy aggódjon miattam.
- Menj el - kérem és megölelem a térdem. Nem akarom azt, hogy meglássa az arcom. Úgysem értene meg, pont úgy ahogy anyáék sem. Mindenki csak engem okol, holott magam sem tudom, hogy miért lettem ilyen amilyen. Én nem akartam ribanc lenni, de mégis az lettem.
- Eszembe sincs - válaszolja gondolkodás nélkül. Sejtettem, hogy ezt fogja mondani. - Valami ma történt veled, de ha nem mondod el, hogy mi akkor nem tudok segíteni. - magamba elmosolyodok. Mégis, hogy tudna rajtam segíteni? Sandra még Őt is simán elintézné. Mit neki egy izmos srác.
- Nem is akarom, hogy segíts. - szólok vissza. Mert tényleg nem akarom. Nem bírnám elviselni ha miattam történne vele valami. Addig a jó míg semmiről nem tud. Csak az a baj, hogy Liam nem olyan akit könnyen le lehet rázni.
- Kérlek Zo! Tudom, hogy van valami, én pedig bele őrülök ha nem segíthetek rajtad. - az ajtó hirtelen koppan ami azt jelenti, hogy a homlokát az ajtónak döntötte. Megakad rajta a szívem. - Ha nem nyitod ki az ajtót, addig nem mozdulok innen. Tudod, hogy képes vagyok megcsinálni! - csodás most már Ő is fenyeget.
Az egyik közeli párnát megfogom majd jó hangosan bele ordítok. Igen ideges vagyok ugyanis tudom, hogy Liam minden egyes szavát komolyan kell gondolnom. Ha ő egyes azt mondta, hogy addig nem megy el innen míg ki nem nyitom az ajtót, akkor Ő addig tényleg nem megy el. A fene egye meg az önfejű fejét.
A hajamba túrok, végül pedig lassú léptekkel indulok el ajtót nyitni. A kulcsot elfordítom a zár pedig lassan kattan, Liam pedig szinte szó szerint beesik az ajtón. Azonban amint meglát rögtön elfehéredik, bennem pedig tudatosul, hogy az arcomat már se a kapucni, se pedig a tincseim nem fedik, így tökéletesen látja Sandra ütésnyomat.
Amilyen gyorsan csak tudom próbálom ismét becsukni előtte az ajtót, mivel hirtelen megint nem akarok vele beszélgetni ugyanis az arckifejezése mindent elárul. De hiába próbálom kilökni a szobámból, Liam sokkal erősebb nálam. Lábát a küszöbre teszi így esélyem sincs becsukni az ajtót, ezért inkább csak a fejemet hajtom le annyira amennyire csak tudom.
- Kinyitottam az ajtót, láttál is, szóval most már nyugodtan békén is hagyhatsz - mondom hisztérikusan, de olyan mintha egy süketnek beszélnék ugyanis Liam nem is figyel rám. Csak az arcomat kémleli miközben az ajkát harapdálja amitől totál felizgulok. Őrjítően szexi.
- Oké, tudni akarom, hogy ki tette ezt veled - szólal meg végül komoran. Számítottam rá, hogy ez lesz az első mondata. Most mégis mit csináljak? Mondjam el neki az igazat? Úgysem tudna Sandrával csinálni semmit sem.
- Mondtam már, hogy elestem - hazudom újra, erre Ő felnevet. Jó, hogy ilyen jól szórakozik.
- Én meg most másztam le a falról - csóválja meg a fejét. - Tudom, hogy milyen az mikor valaki elesik, és azt is tudom, hogy milyen az mikor valakit elvernek. És ezek az arcodon határozottan ütés nyomok. - hangjában egy kis büszkeség is megszólal, gondolom azért mert örül annak, hogy nem tudom átverni. - Mindenről tudni akarok, de először is rendbe kell tenni a sebeket - mondja parancsolóan, majd karon ragad és elkezd a fürdőszoba felé húzni. Mikor oda érünk lenyom a fürdőkád szélére és bevizez egy törölközőt amivel aztán végül az arcomat kezdi el törölgetni, hogy tudjon megtisztítani a vértől. Akár hányszor hozzá ér a bőrömhöz libabőrös leszek, de ezt próbálom nem nagy dobra verni, ezért inkább a fájdalomra fogom. - A monoklikat jegelni kell, de a nyoma még így is hosszú ideig meg fog maradni - húzza el a száját és ismét karon ragad, de ezúttal már a konyhába megyünk le, hogy a hűtőből tudjon jeget előhalászni. Addig én egy széken ücsörgök és az izmos vállát bámulom. Hirtelen a szememhez nyom egy zacskót ami rögtön hűsíteni kezd. Fáj, de már szerencsére nem annyira. - Most pedig hallgatni akarom az egész történetet. És ne hazudj, mert úgy is rájövök az igazságra. - az utolsó mondatnál kacsint.
- Hát van egy lány a suliban, Sandra Watson aki eléggé őrült típus. Zizzent a csaj és most azt vette a fejébe, hogy elvettem tőle a pasiját. Pedig ez nem igaz ugyanis eszembe sem lenne kikezdeni az Ő pasijával. De hiába magyaráztam neki, nem érdekelte. Szó nélkül nekem ugrott majd megfenyegetett - hadarom el egy szuszra a nem teljes igazságot. Azt azért mégsem mondhattam meg Liamnek, hogy igazából le is szoptam a srácot. Tuti, hogy nagyon kiakadna.
- Miért nem magyaráztad érthetőbben? - vonja fel a szemöldökét Liam.
- Mert nem hallgatott rám - mondom emelt hangon. - Az egészben pedig az a legszörnyűbb, hogy még nincs vége. Azt mondta, hogy elkap mikor egyedül leszek és akkor megöl - teszem még hozzá. Ezt mikor Liam meghallja, feláll a saját székéről majd felém sétál és magához húz, hogy tudjon megölelni. Amint beszívom az illatát rögtön jobb kedvem lesz. Egész nap képes lennék így lenni, összeölelkezve vele.
- Nincs mese, meg kell tanulnod megvédeni magad - mondja végül, én pedig hangosan felnevetek. De mikor észre veszem, hogy Ő nem nevet velem rájövök, hogy komolyan gondolja. Én meg a verekedés? Hisz még egy legyet sem tudok lecsapni, mivel még azt is sajnálom. Akkor mégis, hogy ütnék meg valakit? Pláne Sandrát?
- És mégis ki lenne az a hülye aki megtanítana verekedni? - kérdezem unottan.
- Hát én! - adja meg a választ Liam mire az én szemeim tágra nyílnak a meglepettségtől...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése