20

Itt a friss rész, vagyis egyben az utolsó is :D a történet végén bővebb köszönetnyilvánítást kaptok :P 

/ Zora Payne /

/ + 18 /

Ha azt mondom, hogy kényelmetlenül érzem a fiú mellett akivel felnőttem és akire úgy kellene tekintenem mint a bátyámra, furának fogok tűnni? Hát pedig akár fura, akár nem, én most pontosan így érzem magam. Furán és megállás nélkül másodpercenként Liam felé fordulok, miközben Ő teljes beleéléssel vezet. Olyan érzésem van vele kapcsolatban mintha feszült lenne valami miatt. Nem egyszer utaztam már vele és nagy ritkaság mikor nem beszél. Sőt eddig szerintem még soha nem is volt olyan, hogy esetleg nem volt témánk. Azonban most úgy ülünk egymás mellett mint két kuka. Én nem merek megszólalni mert tartok attól, hogy esetleg valami olyat mond amit később megbánt, Ő pedig szerintem nem is próbál velem beszélgetést kezdeményezni. Könyörgöm, még csak rám sem néz, akkor meg miről beszélünk. Valami bántja őt és ha nem csal a megérzésem még mindig nem tudta magát átrágni a csókunkon. Ami nem jó mert ennek az egésznek még nincs befejezése. Nagyon nincs.
- Elvitte a cica a nyelved? - kérdezem és gyengéden oldalba bököm, mire Liam rám emeli a tekintetét, majd újra a figyelmét az útra szenteli. Most az jött volna, hogy elkezd beszélni, de nem ez történt.
- Gondolkoztam. - válaszolja hosszú percekkel később ami számomra olyan minta órák teltek volna el mióta én utoljára megszólalta. Szóval gondolkozott, de mégis miről? Nem jó ha egy fiú gondolkozik. Pláne nem a ma este történtek után. Végül még örök hallgatást fogod mikor az én közelembe van. Az pedig nem lenne jó, ugyanis nekem szükségem van Liam nyugtató hangjára.
- És miről? - tudom hülye vagyok, hogy rákérdezek, de legalább addig sem áll a téma. De Liam ismét nem válaszol. Csak az ajkába harap és mélyen kifújja a levegőt, majd azt veszem észre, hogy megállítja az autót. Rögtön kinézek az ablakon és akkor tudatosul bennem, hogy haza értünk. Megrémülök, ugyanis attól tartok, hogy Liam mindjárt kiugrik az autóból, majd se szó, se beszéd nélkül felrohan a szobájába és megint nem fogok tudni vele beszélni.
Szerencsére azonban nem ez történik. Ugyan úgy ül mint eddig. Előre bámul ki az ablakon, csak a kormány nem fogja már. Ezért úgy döntök, hogy én sem mozdulok. Tudom, hogy mondani fog valamit.
- Összezavarodtam - köszörüli meg a torkát végül, de még mindig nem néz rám. Azonban az én szemöldökeim az egekbe szökkennek és úgy várom, hogy folytassa. Mégis mitől zavarodott össze? Csak nem tőle? Mert ha tőlem az elméletileg jó jel. - A szüleim egész életemben úgy neveltek, hogy testvéremként tekintsek Rád. A vér szerinti húgomként kellett szeretnem téged, de a ma történtek után már valahogy nem tudlak többé a kishúgomnak nevezni, ugyanis a rosszullét kap el ha bele gondolok abba, hogy mi lenne most ha tényleg a saját húgommal történt volna meg ez. Zora Te nem érzed furának ezt az egészet? A testvérek nem csókolóznak egymással. - tudtam én, hogy ez bántja a kicsi lelkét. Nem értem, hogy miért nem tudja túltenni magát ezen a testvér dolgon. Én soha nem úgy tekintettem rá mint a bátyámra. Hisz még csak nem is hasonlítunk, pedig a testvére nagy része valamiben hasonlít.
- Ha ez megnyugtat én soha nem úgy tekintettem rád mint a tulajdon bátyámra, pont ezért nem is tartom furának azt, hogy csókolóztunk. Szívességet kértem Tőled, Te segítettél és megtörtént. Ennyi. Nem hiszem azt, hogy bűnt követtünk volna el. - forgatom meg a szemeit és végre valahára rám néz. Barna szemei megnyugvással töltődnek meg amit jó jelnek veszek.
- Így bele gondolva, igazad van. Nem vagyunk igazi testvérek szóval kár emésztenem magam - mosolyodik el és végig simít a kezemen. Most akkor már nem fog bunkóskodni? Hogy lehet valaki ilyen hangulatember? Legalább felfogta végre azt, hogy nem vagyunk igazi testvérek. Esküszöm jó, hogy nem mondja azt, hogy menjünk el begyónni azt, hogy csókolóztunk mivel halálos bűnt követtünk el. Hirtelen azt veszem észre, hogy kikapcsolja a biztonsági övét, majd végleg kiszáll az autóból, ezért én is követem a példáját. A Lamborginit gondosan bezárja, majd mikor meglátja, hogy elindulok a bejárati ajtó felé eszeveszett rohanásba kezd. - Enyém a fürdőszoba először Pöttöm! - fordul háta és egy diadalittas vigyor terül szét az arcán. Megcsóválom a fejem a gyerek esze miatt. Nem is akartam fürdeni menni még.  Aztán hirtelen megtorpanok.
Fürdés...Liam fürdeni megy! A múlt...mikor három éve rányitottam és megláttam Őt pucéran! Hát persze...miért ne történhetne most meg ugyan ez, csak egy kicsit pikánsabb történésekkel?
Egy ördögi vigyor kúszik az arcomra és eszeveszett rohanással megyek fel a szobámba, addig Liam már elfoglalta a fürdőt. A szekrényemhez sietek és kiveszek egy hosszabb felsőmet. Hosszú, de csak éppen, hogy a fenekemet takarja el így ha járkálok néha kilátszik a csipkés fekete bugyim. Melltartót direkt nem veszek fel, hisz lefekvéshez készülődöm. És lefekvés előtt én mindig megmosom a fogom amit a fürdőszobában szoktam. Álmos vagyok, szóval nem várhatom meg míg a bátyám elkészül a fürdéssel.
A hajamba túrok és mikor úgy gondolom, hogy végleg kész vagyok és nyugodt szívvel mehetek a fürdőszobába elindulok. A helység ajtajához érve azonban elfelejtek kopogni ezért csak úgy benyitok.
Mint ahogy sejtettem Liam a zuhanyzó fülke mellett áll fél pucéran. Úgy látszik megérezte a tervemet, mivel a dereka köré gondosan egy törölköző volt takarva. Francba! Na mindegy, új terve.
- Tudom, hogy Tiéd először a fürdő, de én álmos vagyok és lefekvés előtt muszáj megmosnom a fogom. - komolyan felcsaphatnék színésznőnek mivel olyan profin hazudok.
Meg sem várom a válaszát úgy fordulok a mosdó felé, majd lábujjhegyre állok ugyanis a fogmosó poharam egy picit magas van a polcon. Amíg a poharamét nyújtózkodom, gondoskodok róla, hogy a fekete csipkés tangabugyim tökéletesen kilátszódjon a pólóm alól. A tükörből lopva látom, hogy Liam le sem tudja venni a tekintetét a fenekemről. Bingó.
A poharamat elérem, Ő pedig amilyen gyorsan csak tudja elkapja a tekintetét rólam, majd megköszörüli a torkát és elindul be a fülkébe, én pedig addigra már a fogamat mosom. De a vizet eszében sincs megindítania. Csak áll és próbál nem annyira feltűnően bámulni. Orrom alatt élvezettel mosolygok rajta. Vajon mikor törik meg.
- Már egyszerűen képtelen vagyok meglepődni a feltűnéseden. Számítottam rá, hogy valamikor megint véletlenül rám nyitsz. - nevet fel kínosan én pedig felé fordulok. A dereka köré font törölközőt gondosan fogja és hanyagul a falnak van dőlve.
- Azt akarod nekem mondani, hogy titkon vártál rám? - húzom fel az egyik szemöldökömet és megindulok felé. Lassan haladok előre és közben csábítóan mozgatom a csípőm. Mikor kellő közelségbe érek Liam arca megrémül és elkezd hátrálni. - Csak nem félsz Tőlem Li? - kérdezem bájosan, az Ő háta pedig a falnak ütközik. Megmosolyogtat a viselkedése. Kezemet a mellkasára teszem és ezzel megtapasztalom azt, hogy milyen hevesen ver a szíve.
- Pár órája mikor így néztél rám, azt kérted, hogy csókoljalak meg. - szólal meg, de hangja kicsit sem olyan mint az eredeti. Inkább izgatott és félős, amit jó jelnek veszek.
- Mond azt, hogy nem élvezted - kezdem el simogatni az ajka körüli részt. Érzékien csinálom, erre az ajkai résnyire szétválnak.
- Jól csókolsz azt meg kell hagyni - harap az alsó ajkába, de nem néz rám hanem elkezdi a plafont bámulni. Felnevetek. - Mit forgatsz a fejedben?
- Mást is jól tudok csinálni - kezdek el a haja aljával játszani. Hangom flörtölően cseng és ezt Liam is észreveszi mert a szemem közé néz. Tekintet összezavarodott és kíváncsi.
- Mire célzol? - kérdezi értetlenül az előző mondatomra utalva.
- Megmutatva könnyebb - kacsintok rá, de arckifejezése megrémül. - Bízol bennem? - kérdezem, erre Ő gondolkodás nélkül bólint. Megajándékozom egy mosollyal, majd mikor ismét szólásra akarná nyitni a száját, letámadom az ajkait.
Először nem csókol vissza, de mikor a nyelvemet erőszakosan akarom átdugni a szájába, nem tudja tovább türtőztetni magát és utat enged. Sokkal hevesebb ez a csókunk mint az előző volt. De nem tart sokáig és én vagyok az aki megszakítja. Nem tudja, hogy mi történik körülötte. Szájáról áttérek a nyakára jobban mondva a fülére. A füle mellé egy forró csókot nyomok majd vissza térek a hallószervéhez és szívni kezdem a fülcimpáját erotikusan. Aprót nyög, de tudom, hogy ez még nem olyan cselekedet ami beindítja. Abba hagyom a fülcimpájának szívását és az arcát lepem el rövid puszikkal, majd letérek a nyakára. Oda már sokkal érzékiebb csókokat nyomok és elindulok lefele a testére. Ahogy áll, úgy lepem el a testét csókokkal, közben pedig a reakcióját figyelem. Nagy szemekkel bámulja a tevékenységemet, kezeit a falnál tarja és van néhány pont mikor hidegrázás fut végig a testén az érzékiebb pontoknál.
És elérkezek a V csíkjához vagyis a törölköző végéhez. Ujjamat lágyan dugom a törölköző csíkjához, majd az anyag egy pillanat alatt csusszan a csempére, Liam pedig ott áll előttem tök meztelenül.
Egy örömteli mosoly terül szét az arcomra, természetesen farka úgy állt mint a cövek. Lassan kényeztetem merevedését a kezemmel és akkor megtörténik az amire vágytam. Az élvezettől felnyög. Ez a dolog ami erőt ad a továbbiakban. A következő pillanatba lágy puszikat nyomok a férfiasságára, Liam pedig megfeszül mikor megérzi azt, hogy mire is készülök. Érzékien szívom és harapdálom a merevedését, Ő pedig minél nagyobb élvezettel nyög a kényeztetésemtől. Mikor fejemet egy kicsit elhúzom a péniszétől, Ő rögtön nyúl és a hajamnál fogva tart még ott és nyom vissza. Élvezi! Kétség sem fér bele élvezi. Pont ezt akartam. De most, hogy elélvezett, nem kap többet. Ezért csak egy puszit nyomok farka hegyére, majd felállok a csempéről és meg akarok fordulni, hogy hagyjam magára a merevedésével, mikor ujjait a karomra kulcsolja és maga felé ránt, de annyira közel, hogy érezzük egymás leheletét is.
- Itt akarsz hagyni csak így? - kérdezi gyorsan szedve a levegőt.
- Miért ne hagyhatnálak itt? - kérdezem incselkedve és megsimogatom az arcát.
- Mert én kibaszottul akarlak! - mondja erőteljes hangon és azzal egy időben letámadja az ajkaimat.
Meglepődök rajta, hogy hirtelen milyen akaratos is lett. Ellöki magát a faltól így fordít a helyzetünk szóval most én vagyok az akit a falhoz nyom, de egy percre sem hagyjuk abba a csókolózást. Olyan érzés kerít hatalmába miközben nyelve vad táncot jár a számba mintha teljesen ki lenne már rám éhezve. És erre az érzésemre az is rátesz egy lapáttal mikor két kezét megérzem a seggemen. Tenyerével rácsap a testrészemre és a következő pillanatban lágyan emel rajtam egyet, az ajkaimról pedig rátér a nyakamra. A fülem alatti vékonyka bőrt szívni kezdi én pedig automatikusan nyögök fel a két lábamat pedig a dereka köré fogom Ő pedig erőteljesen szorít magához a seggemnél fogva.
- Hm, de akaratos lettél hirtelen - mondom nyögve miközben megint az ajkaimat falja, erre Ő felkuncog.
- A Te hibád mert egyszerűen megőrjít a tested. - válaszolja. A szívem majd kiugrik a helyéből ahogy elindul, de a csókolózást egy percre sem hagyjuk abba. Félnem kéne attól, hogy esetleg elesünk, de úgy érzem, hogy Liamre teljes mértékben megbízhatok. Botladozva halad előre és kicsit sem zavartassa magát, hogy én lábaim a derekára vannak kulcsolva.
Egy ajtócsapódás majd résnyire kinyitom a szemeimet és tudatosul bennem az, hogy Liam a szobájába hozott, majd hirtelen egy puha matracon landolok Ő pedig már felettem tornyosul a kezei pedig a mellem körül barangolnak. Érzékien simogatja a mellbimbóimat én pedig mosolyogva élvezem. Varázs kezei vannak. Hirtelen egy picit elhúzódott tőlem majd ezt követően mélyen a szemembe nézett. Borostája csiklandozta az ajkamat. - Gyönyörű vagy! - suttogta kedvesen. Fülig elpirultam és végig simítottam az arcán. Tarkójára helyeztem az egyik kezem, hogy tudjam újra az ajkait az én számhoz húzni, majd a másik szabad kezemmel a hátát kezdem el simogatni. Annyira jó érzés volt a körmeimet végig vezetni a csupasz hátán. Homlokomtól kezdve az egész arcomat végig puszilta, majd a nyakam és a vállam következett és újra vissza tért az ajkaimra. Kezeit a derekamra helyezte és érzéki köröket kezdett el rajzolni a hasam alján. Torkom égetni kezdett és akkor úgy gondoltam, hogy ideje változtatni a helyzetünkön. Ezért egy adott pillanatban lelöktem Őt magamról és lovaglóülésben a derekára ültem és végig csókoltam az egész hasán. Felkuncogott, de ismét változott a helyzet és megint én voltam alul. Kezei megindultak, de most már egészen a combomig ment. Szétfeszítette és ujjaival a bugyim alját kezdte el cirógatni. Ezzel őrületbe kergetve engem.
- Liam, kérlek...- ziháltam miközben ajkaival a nyakamat szívta ki. Fenekembe markolt én pedig nyögtem egy erőteljeset. Fejét vissza húztam egy csókra és bele haraptam az alsó ajkába, erre éreztem, hogy az ágyéka megint megfeszül. Az ujjai a bugyim oldalán voltak, majd lassan húzta le az anyagot.
És akkor a szemeim káprázni kezdtek. Nyelvét lassan vezette a vaginámhoz. Érzékien kezdett el körözni bennem. Éreztem, hogy nedvesedni kezdek, de Liamet még ez sem taszította vissza. Minél jobban élveztem Ő annál érzékiebben csinálta és lassan. Mintha élvezte volna a szenvedésemet. Imádtam amit a nyelvével velem csinált. Mikor elérte azt a pontomat a hajába túrtam bele és hirtelen minden jó érzés megszűnt. Csalódottan nyitottam ki a szemeimet, de akkor ajkait megéreztem a mellemnél. Lehúzta a felsőmet és mikor ez sikerült neki a nyelvével a mellbimbóimmal kezdett el játszani. Megőrjített ezzel az egésszel. Nem akartam mást, csak végre magamba érezni. Úgy döntöttem, hogy ideje a tudatára adni ezért egy ügyes mozdulattal magamra húztam.
És akkor minden lelassult. Egy éjsztvesztő gyönyört éreztem magamban. Nem kellett sok és máris megtaláltuk a közös ritmust. Lassan mozgott bennem és pedig minden egyes másodpercet élveztem. Hátam megfeszült körmeimet pedig a hátába fúrtam amire Ő felmorgott. A halk nyögéseim egyre hangosabbak lettek. A G pontot megérintve jutottam el oda, hogy nem bírom.
- Liam! - sikítottam a nevét mikor éreztem, hogy mindjárt eljön az a bizonyos pillanat. Száját az ajkaimra tapasztotta így próbálva lenyugtatni engem.
- Mindjárt...- kért és a hajába téptem, majd még erősebbet lökött rajtam. Ez volt az a pillanat mikor mind ketten egyszerre értünk el a csúcsra. Kifulladva csókolt meg ismét majd le feküdt mellém és a mellkasához húzott, hogy aztán tudja a hajamat simogatni. Csak feküdtünk én pedig mosolyogta. Valóra vált az álmom...megkaptam Liamet.

Gondolom most mindenki totál összezavarodva nézi a képernyőt ugyanis nem értitek azt, hogy hogyan lehet így abba hagyni egy történetet. Igen, tudom hogy fura vége lett, de szerintem pont jó ez ahogy így van. Ugyan ez a történet arról szólt, hogy ha valaki nagyon harcol és mindent megtesz akkor igen is megkaphatja amit akar. Zora álma az volt, hogy Liamet kaphassa meg, ha nem is örökre, de legalább egy éjszakára. És megkapta. Pont ezért gondoltam, hogy nem lenne érdemes tovább írnom. Lehet sokan nem értetek egyet ezzel, de ha bele gondoltok rájöttök arra, hogy igazam van :)
És most jön az, hogy mikor jön a következő történetem. Nos mióta elkezdtem ezt a történetet úgy gondoltam, hogy augusztus 29.- én akarom feltenni az utolsó részt mert lehet, hogy soha többé nem lesz új rész és akkor legyen már egy fontos eseményen vége a blognak. Ez a harmadik év ahol ezen a blogon is Boldog születésnapot kívánok Liamnek :D először mikor 19 volt akkor írtam itt az első történetem, és most mikor 21 lett, már a 16.- ik történetemet írom :) elképesztő nem?
Nem, nem kell megrémülnötök nem lesz vége a blognak, csak időt kérek ugyanis egy kemény iskolába kezdem meg a tanulmányaimat és még nem tudom, hogy hogyan alakulnak a dolgaim. Meg kell szoknom a sulit és utána ha ez megtörtént jövök az új törimmel.
Addig is Boldog Szülinapot Liam James Payne!!!!!!!!!!!!

19

Utolsó előtti rész :| az utolsó rész a napokban fog felkerülni, és epilógus sem lesz, sőt a befejező rész is eléggé érdekesre sikeredett ugyanis nincs konkrét vége, de majd bővebben kifejtem, hogy miért :) komizniii érrrr

/ Zora Payne /

Azt hiszem, hogy egy kicsit bűntudatot érzek Liam miatt. Talán nem volt szép Őt ennyire kihasználni. Őszintén megmondva az egész családban Ő volt az egyetlen akire mindig is számíthattam. Most meg elég szépen elintéztem. Bele sem merek gondolni, hogy mit fog csinálni akkor ha rájön, hogy amit elhagyták mondatok a számat, nem is voltak igazak. Röviden és egyszerűen a szemébe hazudtam. De most mégis mit csináltam volna?
Féltékeny voltam Clairre amiért neki Liam közelébe sikerült férkőznie és még csak a kisujját sem kellett megmozdítania. Megérinthette a nyakát, a haját...mindenét amit én szeretnék. De nem hazudással és átveréssel. Azt akarom, hogy Liam pontosan ugyan úgy érezzen irántam mint én. Ez olyan nagy kérés?
Viszont ennek az egész hazudozásnak volt egy jobb előnye is. Rájöttem arra, hogy féltékeny Zaynre és, hogy élvezte azt mikor csókolóztunk. Ezt nem tudja letagadni, ugyanis már egy csomó másik sráccal smároltam, és ők is pontosan ugyan úgy viselkedtek mint most Liam. Bele harapott az ajkaimba, a kezét a derekamra tette és nyelves csók volt. És szenvedélyez., és ha nem tért volna észhez tovább is mehettünk volna.
Tovább is fogunk menni ha rajtam múlik. Ezek után meg biztos. Én nem vagyok egy olyan lány aki megáll egy ártatlan csóknál. Be kell fejeznem a tervem. A tervet ami azzal végződik, hogy az ágyamban vagyunk és egy jót szexelünk. Ha minden úgy megy ahogy én képzeltem el, akkor sínen vannak a dolgok.
Már csak Liammel kell megint beszélnem és lenyomnom neki egy érzelgős beszédet, hogy ne legyen lelkiismeret furdalása amiért a ' húgával ' smárolt.
Felállok az ágyamról és a mosolyt eltüntetem az arcomról. A szobájába ment, ami nála annyit jelent, hogy hülyén érzi magát. Még az ajtót is magára vágta szóval nagyon bénán érzi magát. Mindképp a lelkére kell beszélnem.
A szobája ajtaja előtt mélyen kifújom a levegőt és kopogok egyet, de az ajtó magától kinyílik. Egy kicsit meglepődök ugyanis Liam úgy van felöltözve mintha készülne valahova. Bőrdzseki, fekete nadrág, fekete bakancs, a haja tökéletes beállítva. Nagyon nem úgy néz ki mint aki bánkódik az miatt mert a húgával smárolt amit nem lett volna szabad. Inkább úgy néz ki mint egy srác aki vagy randira készül, vagy pedig valami rossz dologban töri az eszét amit a szülei nem néznének jó szemmel. Most melyik lehetőség az igaz?
- Öhm...én csak azért jöttem, hogy megköszönjem azt amit az előbb értem tettél. - mondom aranyosan egy kedves mosoly kíséretében közben pedig elkezdek az egyik szőke tincsemmel játszani. Az ujjam között tekergetem a vékony hajszálat és bájosan pislogok felé. Liam az arcomat kémleli és a nadrágja zsebébe dugja a kezeit. Cseszettül dögösen néz ki.
- Minden testvér szívesen lesmárolja a kishúgát. Tök normális dolog...- vonja meg a vállát unottan.
- Készülsz valahova? - kérdezem és inkább gyorsan témát váltok. Még a hülye is észre veszi, hogy totál be van rám rágva. Basszus ezt nem így terveztem. Azt hittem, hogy majd fogja mondani, hogy mennyire élvezni, nem pedig azzal fog vissza támadni, hogy a kishúga vagyok. Komolyan ilyen nehéz túltennie magát rajta?
- Amint látod igen. - válaszolja fagyosan.
- Veled mehetek? - kérdezem izgatottan. Már olyan rég voltunk ketten a városban. És amióta itthon van nem is voltam sehol. Kell már egy kis kikapcsolódás. Liammel pedig mindig olyan jó hülyéskedni.
- Olyan helyre megyek ahova Te nem jöhetsz, ugyanis nem vagy oda való. - utasít vissza egyszerűen. Érdeklődve összehúzom a szemöldökömet és úgy fürkészem az arcát. Valamiben sántikál amit nekem nem mond el. Eddig még soha nem fordult elő, hogy valahova nem mehettem vele.
- Hova mész? És miért nem vagyok oda való? - zúdítom rá a kérdéseimet mire Ő csak felkuncog. Az a mosoly ehhez az öltözékéhez nem megy. A rossz fiúk nem szoknak mosolyogni.
- Mert veszélyes - mondja és azzal magához húz, hogy tudjon megölelni. Lágyan öleli át a derekam és óvatosan, én pedig rögtön a nyakába fúrom a fejem és beszívom a jellegzetes illatát.
- Tudom, hogy valamit nem mondasz el - suttogom a nyakába. Erre elhúzódik tőlem és ajkait a homlokomhoz érinti.
- Sietek haza, nem kell megvárnod - tér ki az igazi téma elől, és egy puszit nyom a homlokomra, majd még utoljára végig simít a kezemen és sietős léptekkel elhagyja a házat, majd már csak azt hallom ahogy a nagyapánktól kapott Lamborginiét beindítja és elhajt.
Először fel sem fogom, hogy mégis mi a fene történt. Az biztos, hogy jó hamar lerázott, de engem senki nem tud lerázni. Még a hülyének és a vaknak is feltűnne, hogy Liam valamit eltitkolt előttem. Ez pedig nagyon rossz húzás volt a részéről, ugyanis semmit nem titkolhat el előlem. Valahova ment, de hogy hova arról gőzöm sincs és ha felhívom akkor sem fogja elmondani. De tuti, hogy nem egyedül van.
Na várjunk csak... ki az a személy aki mindent tud Liamről, rajtam kívül? Pontosan! Zayn Malik. Zayn tuti tudja, hogy Liam miben sántikál és ahogy ismerem nekem úgyis elfogja mondani.
Egy ravasz mosoly kúszik az arcomra és vissza rohanok a szobámba, hogy tudjak felöltözködni. Amikor kész vagyok sietős léptekkel hagyom el a házat és indulok el a Malik rezidencia felé. Még szerencse, hogy Liam megmutatta hol laknak.
Gyalogolnom kell aminek nem örülök mivel esténként nem nagyon szeretek magam sétálni az utcákon. Azonban most nem figyelek a félelmemre. Gyorsan sétálok és kissé megkönnyebbülök mikor elérem Zaynék házát. Gondolkodás nélkül rohanok fel a lépcsőn, majd kissé idegesen nyomom meg a csengőt és reménykedem benne, hogy Zayn nyit ajtót. Pár perc múlva az ajtó ki is nyílik, de nem azzal a személlyel találom szembe magam akivel én szerettem volna.
Ugyanis az ajtóban Zayn tesója áll Waliyha. A lánynak pontosan olyan éj fekete haja van mint a testvérének. A bőre is pontosan olyan kreol színű és ha az arcát megnézem, van benne néhány hasonlóság Zaynel. Azt sem tudom, hogy vala beszéltem e már vele. A szüleim nem nagyon szereti a Malik családot ezért nem is örülnek neki, hogy Liam olyan sokat együtt van Zaynel.
- Szia - köszönök a lánynak egy mosoly kíséretében.
- Segíthetek? - kérdezi egyszerűen. Azért köszönni illő lett volna, de lehet Ő is azok közé az emberek közé tartozik akik nem bírják a Payne családot. Igen, vannak olyan városlakók.
- Liamet keresem, vagyis jobban mondva Zaynt. Vagyis érted - túrok bele a hajamba. Jó ennél jobban már nem tudom összezavarni szegény lányt. Waliyha az orra alatt elmosolyodik a szerencsétlenkedésemen. Mikor ideges vagyok nem tudom magam rendesen kifejezni. Kifújom a levegőt és újra neki vágok. - Liam lelépett otthonról és nem volt hajlandó megmondani, hogy hova megy. De engem érdekel! És ezért gondoltam azt, hogy a bátyád biztos tudja, hogy hol van az én bátyám. - és sikerült kinyögnöm, hogy mit akarok.
- Zayn nincs otthon. Liammel elmentek az öreg bányatelepre. Azt mondták, hogy a szomszéd városból jönnek egy csomóan így ki akarnak ellenük állni versenyezni. - a fejem olyan lehet mint akit pofán töröltek, ugyanis szinte semmit nem értek abból amit Waliyha mondott az elmúlt percekben. Miféle öreg bányatelep és milyen verseny? Valamiről lemaradtam, de nagyon.
- Öreg bányatelep? Versenyezni? Mi ez az egész? - kérdezem elhaló hangon. A fekete hajú lány elhúzza a száját és felszisszen.
- Ne mond, hogy nem tudod azt, hogy Liam rendszeresen versenyzik vagy autóval, vagy motorral. A városban az egyik legjobb versenyző. - hirtelen elkap a szédülés és minden világossá válik a számomra. Ezért szokott otthonról esténkét eljárni, ezért jött haza mindig piszkosan, olajfoltosan, ezért kért nagyapától egy versenyautót. Liam örök életében a versenyzésről álmodozott. Minden áron azt akarta egész életében csinálni, de apa áthúzta a tervét az egyetemmel. De az álmát nem adta fel, inkább hazudott az egész családnak. Vajon nekem miért nem monda el? Talán nem bízik bennem?
- Mond csak Waliyha ha szépen megkérlek nem tudsz engem elvinni arra a bányatelepre? - kérdezem kedvesen. A lány arca rögtön izgatottsággal lesz tele és máris megfordul, hogy tudja felvenni a kabátját meg a cipőjét.
- Ezer örömmel! De gyalogolnunk kell - mondja majd karon ragad és úgy vágunk neki az éjszakának.
A séta körülbelül fél óráig tart, és ez alatt az idő alatt messe magunk mögött hagyjuk Wolverhampton üdvözlő tábláját. Őszintén megmondva a városnak ezen részén még soha nem jártam. Ami a legjobban megrémített, hogy még csak rendes út sem volt. Olyan érzés volt mintha egy kopár vidéken gyalogolnánk.
Amikor már azon lettem volna, hogy megmondjam Waliyhanak azt, hogy ennyi volt és megyek haza, akkor különös dübörgő hangokra lettem figyelmes. Jobban összeszűkítettem a szemeimet, hogy lássak a sötétben mivel sötétség volt, hogy még az orrom hegyéig sem láttam, mikor nagy nehezen a távolban megpillantottam különböző dombokat. Hirtelen váltott a sötétség világossága és olyan volt mintha egy másik világba csöppentem volna. Emberek voltak, akik pont úgy voltak felöltözve mint Liam ma este.
- Itt volnánk - köszörüli meg a torkát Waliyha. - Jobb lenne ha hamar megtalálnád Liamet, ugyanis a bátyám nem szereti mikor itt vagyok. - teszi hozzá és az ajkaiba harap.
- Miért? Hisz itt semmi veszélyes nincs - kérdezem értetlenül. Nem értem Liamet, hogy miért nem akart ide elhozni. Szerintem ez egy tök csendes és nyugodt hely.
- Ezért! - mutat a távolba Waliyha és akkor hirtelen megértem, hogy miért is nem akarta az, hogy ide jöjjek.
A dombok között a kavicsokban és a sárban egy csomó autó és motor tűnt fel. Eszeveszetten hajkurásztak és kegyetlenek voltak. Az egyik motoros a másikat simán lelökte a saját járgányáról. Az autók direkt neki ütköztek a másik autóknak ezzel azok felborultak. Hirtelen minden olyan félelmetes volt. És a java még csak ez után következett.
Az ember azt hinné, hogy ez egy normális versenypálya ahol megvan, hogy hol versenyezhetnek az autók és, hogy honnan nézhetik a nézők. De a bányatelepen más volt. Ugyanis itt a versenyző autók és motorok ott közlekedhettek ahol csak akartak. A lényeg az volt, hogy valaki érjen be a célba, de mindegy hogy milyen úton. Az egyik percben még egy csomó ember állt körülöttem, a másikban pedig azt vettem észre, hogy a tekintetemmel rémülten keresem Waliyhát aki csak úgy felszívódott mellőlem.
És a nagyobb gond még csak most jött. Mintha az autóknak illettve motoroknak valaki megparancsolta volna, hogy irányt változtassanak, olyan gyorsan kezdtek el közeledni felém. Olyan sebességgel, hogy mikor észbe kaptam egy Lamborgini közeledett felém. Számat egy hangos sikítás hagyta el és annyira lesokkoltam, hogy még a lábaim is a földbe gyökereztek.
Csukott szemmel vártam azt, hogy az autót vezető személy halálra gázoljon, mikor hangos fékezésre lettem figyelmes. A szemeimet nem mertem kinyitni, gyorsan szedtem a levegőt közben pedig azon járt az eszem, hogy majdnem meghaltam. Ha az autót vezető személy nem fékez le és már halott lennék.
- Zora, elmagyaráznád nekem, hogy mi a francot keresel itt ahol nagyon nem szabadna lenned? - a szemeim rögtön kipattanok és farkasszemet nézek Liammel. Ez nem lehet igaz! Waliyha tényleg igazat mondott! A félelmem rögtön tova száll és helyette méreg veszi át az uralmat a testem felett.
- Én mit keresek itt? Te mit keresel itt! - indulok le a Lamborgini felé amiből Ő épp kihajol. Először nem válaszol semmit, csak a vállát vonogassa.
- Muszáj neked minden dolgomba bele ütnöd a formás kis orrod? - vonja fel a szemöldökét. Jó tudom mérges vagyok rá amiért hazudott, de akkor is elmosolyodok mikor meghallom, hogy azt mondja, hogy formás az orrom. Bírom mikor bókol.
- Hazudtál már megint. - emlékeztetem a múltkori esetre mikor kiderült, hogy titkon még mindig vesz box edzéseket.
- Azt hittem, hogy ez egyértelmű. Hisz tudtad nagyon jól, hogy rajongok az autókét, motrokért és a versenyekért. - ez igaz. Tényleg tudtam róla, de nem hittem volna, hogy titkon tényleg versenyzik. Most már tudom.
- Nem vagy normális. Felfogod Te, hogy milyen veszélynek teszed ki magad! - kezdek el hisztizni és a kezeimet tördelni. Bele gondolni sem merek, hogy mi történhet vele miközben versenyzik. Halálra van ítélve akár mikor csak az autóba ül. Istenem.
- Élek nem? - kérdezi és lassan kiszáll az autóból, hogy nyugtasson meg. Megölel és elkezdi a hátamat simogatni miközben egy puszit nyom a hajam közé. - Pont ezért nem akartam azt, hogy tudd róla. Mostantól idegeskedni fogsz miattam.
- Mert nem akarom azt, hogy valami komolyabb bajod történjen.
- És nem is fog! Ezt itt és most megígérem. - húzódik el Tőlem és néz mélyen a szemembe. Akaratom ellenére is a csókunkon jár az eszem. Annyira jó lenne megismételni, de ahogy elnézem Ő nem ezen a véleményen van. - Gyere, az lesz a legjobb ha most haza megyünk. - karolja át a derekam és az anyósülésre nyom be. Olyan hirtelen engedett el, lehet észre vette, hogy az ajkait bámulom és megijedt. Ki kell találnom valamit, hogy megszerezzem megint magamnak. De gyorsan...

18

Hellóóó!!! Igen tudom nem válaszoltam még a komikra, de az összeset elolvasta és amint lesz időm válaszolok is rájuk, csak időhiány, sulikezdés, meg az új törin is dolgozom szóval elég kemény napjaim vannak ... viszont ez az egyik kedvenc részem :P 

/ Zora Payne /

Tudjátok milyen érzés mikor átverve és megalázva érzitek magatokat? Mikor rájöttök arra, hogy az a személy akinek szinte az összes kis titkodat elmondtad és szinte nem tudtak élni egymás társasága nélkül, elárul? Mikor annyira közel engeded magadhoz, hogy a nemlétező testévedként tekintesz rá? Amikor hiányzik ha egy napot nem látod és alig várod, hogy legalább telefonon tudjatok pletykálni. És egyszer csak rájössz arra, hogy pont az a személy vesz téged hülyére.
És, hogy kiről beszélek? Az állítólagos legjobb barátnőmről.
Clair Bell!
A lány aki a saját szemem láttára kezdett ki azzal a sráccal aki már tizenöt éves korom óta tetszik és mára már merem azt mondani, hogy szerelmes vagyok belé. Ha azt hiszik, hogy nem láttam azt amit a kertben csináltak hát nagyon tévedtek. Csalódtam mindkettőjükben. Komolyan Clair képes volt rámászni Liamre? Arra a Liamre aki állítása szerint soha nem volt az esete. Vagy lehet, hogy mindig is tetszett neki csak én nem vettem észre? Tudom voltak megjegyzései, hogy simán el tudná magát képzelni Vele az ágyban, de mindig hozzá tette, hogy csak egy éjszakára. Ez még nem jelenti azt, hogy titkon fülig belé van zúgva.
Pedig ahogy az elmúlt napokban kiderült nagyon is bejön neki Liam. Hisz a szemem előtt kezdett el vele flörtölni, de nem mert tovább hajtani mert ott voltam én és gondolom tudta, hogy milyen véleménnyel lennék róla. Azonba Clair megkereste azt a pillanatot ahol kettesben lehet Liammel. Mégpedig a mi kertünkbe és a mi közös hintánkban ami csak az enyém és Liamé volt. És Clair most meggyalázta azt a szent helyet amihez annyi emlék fűzött. Erre mit csinál? Ott mászik rá Liamre, sőt majdnem leszopja.
Igen, jól hallottátok! Clair az udvaron akart kézi munkázni a bátyámon, az a szerencsétlen pedig élvezettel hagyta is volna magát. Ne akarjátok megtudni, hogy mit éreztem akkor. Mert pechemre pont a konyha ablakban kellett állnom így végig nézhettem az aktusukat. Majdnem elhánytam magam.
Mindig is azt hittem, hogy én más vagyok mint a többi lány. Hogy én soha nem fogok sírni egy pasi miatt, és pont nem is voltam még egy fiúba sem igazán szerelmes mert féltem a fájdalomtól. Erre jön a saját bátyám és ezt az elméletemet egy perc alatt romokba dönti.
Bevallom akkor ahogy néztem ki az ablakon és azt bámultam ahogy Liam Clairrel vihog, összetörtem. Szinte már hallottam ahogy összetörik a szívem. Fájt őket együtt látni, nem voltam felkészülve arra, hogy a fiút akibe szerelmes vagyok egy másik lánnyal látom.
Lánnyal aki az én legjobb barátnőm volt! A könnyeimet letöröltem és felemeltem a fejem majd úgy mentem ki a bejárati ajtón Ők pedig abba hagyták amit épp csináltak. Nem szóltam semmit csak küldtem egy dühös pillantást rájuk. Liam arca megremegett, de mikor szólni tudott volna sarkon fordultam és felrohantam a szobámba és bele dőltem az ágyamba, majd próbáltam kiverni mindent a fejemből.
Azonban a gondoltaim csakis Liam körül forogtak. Én nem vagyok egy olyan lány, hogy könnyen feladok dolgokat. Amit egyszer elhatározok, hogy megszerzem, azt meg is szerzem. És nekem Liam kell bármi áron is. Szóval Clairt ki kell iktatnom amilyen gyorsan csak lehet. Kérdés sem, hogy Liam melyikőnket választaná. Egyértelműen engem! Egoista vagyok? Lehet! De három éve arról álmodozok, hogy Liam enyém lesz. És úgy látszik most jött el az én időm. Csak ki kell őt játszanom. Hazudnom kell neki, hogy milyen kis naiv angyalka vagyok. Tudom, hogy milyen gyenge a szíve, ezért nagyon könnyen az ujjaim köré tudom Őt csavarni.
Ha Clair harcolni akar hát megkapja. De Liam úgyis az enyém lesz. Már csak idő kérdése.

                                                                       ~~~~

A konyhapulton üldögéltem miközben kezemben egy Nutellás üveg pihent és ahogy majszoltam az édességet unalmamban még a lábaimat is mozgattam és másodpercenként a pultnak ütöttem a sarkam. Tényleg rettentően unatkozom és az ominózus eset óta, - vagyis mióta megláttam Clairt és Liamet a kertben, - az utóbbival nem beszélek. Sőt úgy tekintek rá mintha láthatatlan lennék. Igazából ez is a tervem része.  
A relaxációmnak hamar vége lesz, ugyanis mikor ismét egy jó nagy adag nutellát teszek a számba Liam jelenik meg a konyhába. Rögtön észrevesz és elmosolyodik. De én nem viszonyozom a gesztusát, hanem helyette a üvegen lévő címkével kezdek el játszani.
- Mizu Zo? - próbálkozik tovább kedvesen, de megint semmit. A kanalamat kezdem el nyalogatni, hogy vegye észre mennyire nem érdekel. Liam csalódottan felsóhajt és a hűtőhöz sétál. Két kezével a hűtőajtóban kapaszkodik meg és úgy bámulja a cuccokat. Én pedig tovább csinálom az eddigi tevékenységemet. Vagyis a lábamat ütögetem a pultba és jó hangosan cuppogok a nutellának. Úgy látszik, hogy Liamet idegesítheti mert pár másodperc múlva hangosan csapja be a hűtőszekrény ajtaját és mérgesen néz rám.  - Oké ebből most van elegem! - emeli fel a hangját és megindul felém, de mikor kellő közelségbe ér, csak gyorsan lehajtom a fejem és próbálok nagyon szomorú arcot vágni. - Mi a franc bajod van tegnap óta? Olyan vagy mintha megszagoltad volna a büdös zoknijaimat - mondja aztán gyorsan elgondolkozik, majd riadtan pislog felém. - Jesszus ugye nem szagoltad meg őket tegnap takarítás közben? - ilyen nincs, hogy lehet ilyen lüke? Akár mennyire is próbélok fájdalmas arcot vágni nem állom meg, hogy az orrom alatt ne mosolyodjak el. És sajnos ezt Ő is észre veszi. - Mosolyogsz baba! - kiált fel vidáman.
- Hagyj békén. A számodra úgysem vagyok fontos. - mondom a cipőmnek sírós hangon és egy ügyes mozdulattal leugrom a pultról, majd elmegyek Liam mellett, de úgy hogy nem nézek rá. Végül pedig sietős léptekkel felfutok a szobámba és a hatás kedvéért még a szobám ajtaját is becsapom, majd szó szerint bele ugrom az ágyamba. Tudom, hogy Liamet máris megbántottam és nem fogja a lelke nyugtot hagyni.
Pont ahogy gondoltam pár másodperc múlva halk kopogás hallatszik, majd nyitódik az ajtó és Liam jelenik meg a szobámba.
- A választ nem szokás megvárni? - kérdezem egy kicsit flegmán ahogyan Ő lassan az ágyamhoz sétál és leül. Kénytelen vagyok én is ülőhelyzetbe tornázni magam, hogy egyenlőek legyünk. Rögtön felém fordul és törökülésbe helyezi magát. Ez azt jelenti, hogy hosszú beszélgetést akar. Remek.
- Sajnálom, de nem hiszem, hogy valami fontos dologban zavartalak meg. - vonja meg a vállát. Hogy ismer már. 
- Na kösz - mondom felháborodva. - Ha azért jöttél, hogy te is arra emlékeztess, hogy milyen egy unalmasan elkúrt életem van, akkor jobb ha mész is. - mondom és egy könnycsepp csordul ki a szemeimből. 
Ne tudjátok meg, hogy mennyit szenvedtem míg rájöttem arra, hogy hogyan tudom magam csak úgy elsírni. Aztán rájöttem, hogy elég ha rágondolok Sandrára és a suli mosdójára rögtön könnyezni kezdek. És lám be is válik. Soha nem gondoltam úgy, hogy béna életem van. Igaz árva vagyok, de ezt leszámítva minden más király. 
- Miért mondod ezt? - kérdezi csendesen és az arcomat fürkészi, majd felemeli a jobb kezét, hogy tudja letörölni a kósza könnycseppemet. Az érintésétől rögtön megremegek, de remélem, hogy nem vette észre. - Ugye tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz? - kérdezi és két kezét a vállamra teszi, hogy végül tudjon megölelni. Nem veszíthetem el a józan eszem, ugyanis a tervem sínen van.
- Az a baj, hogy totál nyomi vagyok. - suttogom, Ő pedig elég érdekesen néz rám. 
- Miért lennél már nyomi? Úgy tudtam, hogy rengeteg barátnőd van...- húzza fel az egyik szemöldökét érdeklődve. Persze, hogy nem vagyok nyomi. Hogy lennék már nyomi mikor a suliban az összes srác velem akar járni? Jesszus Liam, hogy gondolhatsz rólam ilyet?
- Tizennyolc éves vagyok és már az összes velem egyidős lány túl van a fontos dolgokon. Sőt már nem egy barátnőmnek gyereke is van. Én pedig totál le vagyok maradva. - itt álljunk meg. Ez az egész mese csak kitaláció. Igenis túl vagyok már mindenen. Tizenhat évesen veszítettem el a szüzességem egy osztálykiránduláson. Először pedig tizenöt évesen csókolóztam. Szóval semmivel nem vagyok lemaradva.
- Hogy érted ezt az egészet? - kérdezi egy kicsit összezavarodva és megszeppenve Liam. Kínjában a hajába túr és úgy próbálja helyre rakni magában a dolgokat. Sejtettem, hogy hamar el fogja veszteni a fonalat. A pasik már csak ilyenek. Gőzük sincs a csajos dolgokhoz. És Liamet én pont pont úgy használom mint egy csajt akivel ki kell pletykálnunk mindent. 
- Tizennyolc vagyok, de még soha nem csókolóztam! - basszus és ki tudtam úgy mondani, hogy nem röhögtem el magam. Pont ezért jó, hogy Liam nem tud semmit a magánéletemről. Igazából azt sem tudom megszámolni, hogy hányszor szoptam már le valakit, a csókolózást már nem is számolom.  Neki azonban erről nem kell tudnia. 
- És akkor mi van? Nem veszítettél semmit - kacsintott rám és ezt követően felállt volna és menekülőre fogta volna a dolgot, de én a karjánál fogva visszarántottam az ágyra. Azonban így már eléggé szűkösre vált kettőnk között a hely. Liamet szinte magamra rántottam, de nem érdekel.
- Még nem fejeztem be! - néztem mélyen a szemébe miközben a pólójánál fogva húztam magamhoz. Gyorsabban szedte a levegőt és még csak pislogni is elfelejtett. Pillantása egy pillanatra az ajkaimra vándorolt, de gyorsan el is kapta onnan. 
- Hát...oké - mondta végül és vissza helyezkedett az ágyamra, de most már félősen nézett rám. Szóval fél tőlem. De kár, hogy nem nézhetek bele a gondolataiba. Pedig az előbb valami olyan különleges volt a nézésében mikor oly közel volt hozzám. Azt hiszem most jött el az a bizonyos pillanat.
- Csókolj meg! - böktem ki gyorsan és közben a szemébe néztem. Liam szó szerint lesápadott és a két szemöldöke az egekbe szökkent. Még csak pislogni is elfelejtett olyan riadtan nézett rám. Mintha nem akart volna hinni a fülének. Ezt nem hiszem kimondtam!
- Hogy mi? - kérdez vissza és elkezd mozgolódni ülő helyzetébe. Tényleg fél. Hát az agyam eldobom. Mindig is tudtam, hogy eléggé visszahúzódó srác, de ennyire?
- Most mit izélsz? Ha veled bénázok az nem olyan mintha élesben csinálnám egy olyan sráccal akivel össze akarok jönni...- a francokat azt. Az a srác akivel össze akarok jönni az pont Liam. És azért akarok vele csókolózni, hogy végre teljesüljön egy három éves álmom. Itt a nagy pillanat, na nehogy már Liam betojjon itt nekem.
- Miért nem kéred meg valamelyik haverodat? - kérdezi.
- Nincsenek fiú haverjaim. Esetleg Zayn van akin próbálkozhatnék - gondolkodok el és a reakcióját figyelem. Zayn neve hallatán egy picit elsötétül az arca amit jó jelnek veszek. Talán féltékeny a legjobb barátjára. Liamnél semmit nem lehet tudni.
- Zora a bátyád vagyok...- kezdi el mondani, mire én rögtön felállok és úgy nézek le rá derékra tett kezekkel. Gondoltam, hogy megint ezzel a süket dumával fog jönni.
- Persze jó kifogás. - mondom fagyosan és felhúzom az orrom. Liam megforgatja a szemeit. 
- Basszus a húgom vagy, veled nőttem fel szóval nem lenne normális ha most csak úgy lesmárolnálak. - keresi a kifogásokat. Ez nehezebb lesz mint hittem. 
- Csókolj már meg a kurva életbe! - kiáltom el magam mint egy idegbeteg. Liam megrökönyödött és a következő pillanatban azt vettem észre, hogy elkapja a kezem és vissza húz az ágyamra. Nem szóltam semmit csak vártam a további reakcióját.
- Huh - fújja ki a levegőt.
Kezét a hátam mögé támasztotta az ágyon én pedig szó szerint bandzsítottam miközben arca közeledni kezdett felém. A szívem kétszer gyorsabban dobogott és magamban ordítani volt kedvem. Most végre meg fog történni. Liam meg fog csókolni.
Ajkai már szinte hozzá értek az én számhoz és megcsapott a jellegzetes illata. Az az illat amit mindig is magamon akartam érezni. A fantáziám beindult és azt vártam, hogy mikor fog végre megtörténni. 
Szemeit gyorsan lecsukta majd villámgyorsan egy puszit nyomott az ajkaimra és elhúzódott tőlem. Ez meg mi a franc volt. Egy puszi?
- Megfelel? - kérdezte büszkén mintha tökéletesen teljesítette volna a kérésemet.
- Nem! Ez egy szaros puszi volt nem pedig csók. Én csókot akarok. - magyaráztam keményen és reméltem, hogy így most már tényleg fel fogja fogni, hogy mit akarok.
- Oké - oké, nem kell megenni! Csak egyszerűen nem tudok bele törődni, hogy a húgommal kell smárolnom...
- Nem vagyok az igazi húgod ha nem emlékeznél, szóval még csak lelkiismeret furdalásodnak sem kell lennie. Tekints rám úgy mint egy átlagos lányra. - tanácsolom neki mosolyogva. Az ajkába harap és az arcomat figyeli. Elmosolyodik ami jó jel.
És újra kezdődik elölről. Én bandzsítok Ő pedig lecsukja a szemeit, de ezúttal mikor az ajkait az enyémekre nyomja nem húzódik el rögtön. Lágyan és érzékien csókol. Kóstolgatja az ajkaimat végül a nyelvével lágyan bök egyet, ezzel jelezve azt, hogy beutalást kér. A szám rögtön ketté nyílik, Liam nyelve pedig forró nyomot hagy maga után. Hirtelen kezét az ágyról a derekamra tette mire én aprón elmosolyodtam. Nyelveink ritmusra mozogtak és kezdett minél hevesebb lenni. Hagytam neki, hogy azt csináljon amit csak akar. Élvezte és ezt onnan tudom, hogy fogait megéreztem az alsó ajkamon ahogy lágyan szívni kezdte. 
Madarat lehetett volna velem fogatni, de amilyen hirtelen történt minden olyan hirtelen is lett vége, ugyanis Liam egy adott pillanatban elvált az ajkaimtól, majd mielőtt bármit tudtam volna mondani neki kirohant a szobámból és már csak azt hallottam ahogy becsapja magára a szobája ajtaját...

17

/ Liam Payne /

- Unom már, hogy állandóan utánad kell takarítanom! - kiabál Zora mint egy félőrült és az összes szava után hozzám vágja azt a cuccomat ami épp a kezébe kerül. Őszintén megmondva elég nagy bajban vagyok mivel szinte az egész házban tényleg az én holmijaim vannak szanaszét. Tehetek én róla, hogy a kollégiumban megszoktam, hogy oda tehetek le akármit ahová csak akarok és ez senkit nem zavar?
De bele kell törődnöm, hogy most jelenleg nem vagyok a koleszban és nem Niallel élek egy fedél alatt, hanem a lökött húgommal. Esküszöm már kezdem bánni, hogy box leckéket adtam neki. Így félő, hogy nekem ugrik ha megint elgurul a gyógyszere mint most. Néha tényleg félek már Tőle. Simán nekem ugrik az apró testével. A hajam még mindig fáj.
Ha ezeket az apróságokat leszámítjuk boldog vagyok, hogy újra otthon lehetek Vele. Úgy érzem mintha újra gyerekek lennénk ahol csakis vele foglalkoztam, meg Z-vel, na meg a versenyekkel. Ezt az életet pedig imádom. Senki nem mondja meg, hogy mit kell csinálnom, csakis azt csinálom amit én akarok.
- Úgy imádlak mikor ilyen morci vagy. - vigyorodok el és széttárom a kezem, hogy tudjam magamhoz húzni és megölelni, de mikor ezt észre veszi, az ebédlőben lévő üvegasztalról felkapja a telefonomat és hozzám vágja ami tökéletesen gyomron talál. Fájdalmamba előregörnyedek és a hasamat simogatom. Sejtettem, hogy ez lesz a vége ha tovább fogom húzni az agyát. - Ezt most megint miért kellett? - kérdezem felháborodva és elkezdek hátrálni, mivel a szemeivel eléggé félelmetesen néz rám. Nem tudom, hogy mi a szándéka még velem.
- Azért mert ez is a Te telefonod volt, aminek nem itt lett volna a helye. Szóval már megint én rakodtam utánad - teszi csípőre a kezeit és úgy közeledik felém. Ahogy lépked úgy éri el a szőnyegen heverő mobilomat és kicsit sem zavartatva magát rúg bele. Most tényleg ideges ha ezt merte csinálni. Nem tudom, hogy mit hisztizik ezen. Az egész házban rend van. A telefonom pedig azért volt itt mert én is itt voltam. Azt meg ne gondolja már, hogy állandóan a szobámba fogok futkosni mikor csörög. - Igazán segíthetnél Te is mivel itt laksz és anyáék neked is megparancsolták azt, hogy végezd el a házimunkát. - nem tudom, hogy ki lehet Zora igazi anyja, de szerintem a nő tuti tanárnő lehet mivel azok tudnak ilyen csúnyán nézni és parancsolóan beszélni.
- De én pasi vagyok! - mondom felháborodva és egyben egy kicsit flegmán. Zo összeszűkíti a szemeit és úgy várja a további magyarázatomat. Őszintén megmondva én sem tudom, hogy mit akartam ebből most kihozni. Anyáék tényleg megparancsolták, hogy vigyázzunk a házra és, hogy nem akarnak arra haza jönni, hogy a ház helyett egy szemétdomb van. Ahogy én viselkedtem az utóbbi időben szerintem közel lennénk a szemétdombhoz ha a húgom nem takarított volna össze. Szóval akkor mégis Zora takarít utánam. De én ez tuti, hogy nem fogom beismerni neki. - És Te meg csaj vagy. - hűha ez aztán a nagy magyarázat. Szerintem tökéletes ok rá, hogy én miért nem takaríthatok össze magam után.
- Komoly Liam? Én tényleg lány vagyok? Most egy világ dőlt össze bennem ugyanis egészen idáig azt hittem, hogy én is pasi vagyok. - nem állom meg, hogy nem nevessek fel. Zora mint egy srác? Még csak elképzelni sem lehet. Ő túl lányos lány. Ha fiú lenne akkor Ő lenne a férfi nem szégyene. - Tudod mit? Elegem van belőle, hogy állandóan ezt csinálod. Ma utoljára még összetakarítok utánad, de holnaptól rám ne számíts. - eléggé komolyan beszél, de én valahogy Őt soha nem tudom komolyan venni. Olyan kis naiv még, hisz a kishúgom. Ezért csak vállat vonok majd egy ügyes mozdulattal le szeretnék ülni a kanapéra, hogy tudjam a tévét bámulni, de ezt mikor Zo meglátja elkapja  a karom és visszaránt.
- Tévézni akarok. - mutatok a készülékre és kissé ideges vagyok ugyanis pár perc múlva kezdődik az egyik sorozat amit imádok nézni. Most van időm minden egyes részt nyugodtan megnézni és senki nem zavar.
- Én pedig csillámpónin akarok lovagolni - tárja szét a kezeit, mire én eléggé furán nézhetek rá mivel karon ragad és akkorát ránt rajtam, hogy kis híján ráesek, de még idejében sikerül megtartanom a súlyom. Épp azon vagyok, hogy kitépjem kezemet a szorításából mikor Ő elkezd húzni a bejárati ajtó felé. Mikor az ajtó elé érünk kinyitja azt és egy ügyes mozdulattal kilök engem is. - Bocsi Liam, de ma egészen addig nem nézel tévét amíg én rendet nem raktam. - és azzal becsukja az orrom előtt az ajtót. De ha ez még nem lenne elég rá is zárja.
- Elmondod, hogy mit csináljak addig itt kint? - kérdezem mérgesen. Könyörögni biztos, hogy nem fogok neki ugyanis tudom, hogy mennyire makacs. Csak élvezné azt ahogy szenvedek. Ezt az örömöt pedig tőlem biztos, hogy nem kapja meg.
- Napozz, gondolkozz, nézd a felhőket... ,vagy bánom is én. - és ezzel befejezte velem a társalgást ugyanis már csak azt hallom ahogy a porszívó búg. Megsemmisülten ütöm bele a homlokom a zárt ajtóba és közben a kanapén meg a tévén jár az eszem. Ez nem igazság, hogy kicsukott. Hisz a bátyja vagyok és együtt kéne működnünk. Mi van akkor ha Sandra megint bepipul és beugrik az egyik ablakon, hogy tudja befejezni a munkáját? A kertből hogy fogom Őt megmenteni? Erre nem gondolt?
Mélyen kifújom a levegőt és a hintához sétálok ami azóta megvan mióta apának az agyára ment, hogy egy nap milliószor el kellett minket vinne a közeli játszótérre. Ezért egy alkalommal úgy döntött, hogy inkább csinál a házhoz egy hintát. Vicces mert mióta ' felnőttem ' eszembe sem jutott ide kijönni és bele ülni. Utóbb még hálás leszek Zorának amiért kicsukott a kertbe.
Óvatosan ülök bele a hintába. Nem csinálok semmit, csak üldögélek és a füvet bámulom közben pedig azt várom, hogy Zo mikor fog végre beengedni. Ha azt vesszük nem is olyan rossz kint. A szellő lágyan fújja a hajam, süt a Nap az arcomba, csicseregnek a madarak...én meg mindjárt felcsapok buzinak. Úgy látszik máris megártott a Nap, hogy ilyen nyálas dolgokon gondolkodom.
A kapu nyitódik én pedig rögtön oda kapom a fejem, hogy megnézzem ki jött hozzánk. Még csak fel sem kell állnom rögtön megismerem Clairt. Elég feltűnő jelenség volt mindig is szóval nem csoda, hogy ilyen hamar észre vettem. De nem foglalkozom vele. Csak biccentek egyet felé, majd fejemet ismét az ég felé emelem. Mit törődjek vele? Úgyis tudom, hogy Zo-hoz jött, meg aztán életemben nem nagyon vettem Őt emberszámba. Annyira agyatlan és ribanc, hogy az már fáj.
Viszont úgy látszik az égiek ma ellenem vannak mivel a mellettem lévő hinta megnyikordul ami azt jelenti, hogy Clair leült mellém. Így kénytelen vagyok a figyelmemet rá szentelni.
- Most jöttem rá, hogy még nem is üdvözöltelek - és azzal a nyakamba veti magát. Meghökkenek, de eszem ágában sincs visszaölelni. De ez Clairt nem zavartassa, csak nyugodtan ölelget magának én pedig magamban melegebb éghajlatra küldöm. Végül én vagyok az aki kibújok a karjai közül ugyanis túl sokáig ölelgetett. - Üdv újra otthon Liam. - és ha még az ölelés nem lett volna elég, még egy puszit is nyom az arcomra, amit én rögtön le is törlök a kezemmel. Clair nyál fúj.
- Mi ütött beléd? Nem szoktál Te velem így viselkedni. - gyanakodva kezdem el méregetni a mellettem ülő lányt. Nem úgy néz ki mint akit megbántottam ugyanis még mindig vihog.
Nem szeretem Clairt. Aranyos lány, de nem az én esetem. Nem értem, hogy rám miért mindig az ilyen lányok tapadnak mint Ő. Lehet velem van a baj és túl válogatás vagyok. Más srác a fél kezét oda adná ha egy olyan lánnyal járhatna mint Clair. Én meg szinte rosszul vagyok Tőle.
- Mégis, hogy viselkedem veled? - kérdezi incselkedve és apró köröket kezd el rajzolgatni a farmernadrágomon és minél közelebb jön hozzám miközben alsó ajkát beharapja. Ismerem ezt a nézést. A csajok akkor néznek így rám mikor el akarnak csábítani. Na ne már, Clair nem flörtölhet velem! Hiszen Ő Clair az isten szerelmére! - Tudod Liam mióta utoljára találkoztunk nagyon megváltoztál. Ráadásul úgy hallottam, hogy Te mindenben a csúcson vagy. - kacsint egyet felém és tekintetét levezeti pont az ágyékomra. Oh basszus már majdnem elfeledkeztem róla, hogy anno mikor Zo rám nyitott és meglátott tök pucéran utána rögtön felhívta Clairt és vele vitatta meg, hogy hány centis a farkam. Lehetséges az, hogy Clair az miatt van totál rám indulva?
- Zorának nem kell ám mindent elhinni. Eléggé hazudós a kicsike. - vigyorodok el kényszerből, de úgy látszik olyan mintha egy süketnek beszélnék ugyanis Clair már szinte az ölembe ül. Ezt ha vissza meri mondani Zo-nak, hogy azt mondtam rá, hogy hazudós nekem végem van.
- Nekem nem úgy tűnik, hogy hazudik - kuncog fel és a nadrágomra bök ahol hát nos...eléggé nagy dudor van. Mentségemre legyen szólva Clair eléggé izgató ahogy itt az ágyékom körül izeg mozog. - Úgy tűnik valaki játszani akar - teszi még hozzá vihogva és a combomról feltér az ágyékomhoz majd ott kezdi el rajzolgatni valami hülye jeleket. Ráadásul hosszú hideg ujjait a hajamba vezeti és mikor próbálnám elterelni róla a figyelmem egy forró csókot lehel a szám sarkába.
Na ez az a pillanat amikor felállok, Clair pedig kis híján lefordul a székre, de még idejében kapcsol ezért megakadályozza ezt. Eléggé bosszúsan néz rám, de nem érdekel.
- Ezt most fejezzük be - hátrálok meg, mire kapok Tőle egy csalódott pillantást. - Ami az előbb történt az csak azért volt mert...
- Mert felizgultál rám - ugrik felém és két kezét a nyakam köré tekeri majd a hajam aljával kezd el játszani. Ez nem is igaz! Nem izgultam fel rá, csak jól esett a kényeztetése. - Élvezted a közelségem. De nem értem, hogy miért akarsz ellökni magadtól mikor a farkad tudja, hogy mit akar. - gondolkodik el. Prüszkölve röhögöm el magam a mondókája miatt. Mi a franc Clair felcsapott szex dokinak, vagy mi?
- A farkamat én irányítom, és amíg ez így van addig Te belőlünk nem kapsz. - utasítom vissza enyhén. Ha nem ismerném gyerekkora óta és nem Ő lenne Zo legjobb barátnője sokkal durvábban elküldte volna melegebb éghajlatra. De nem akarom azt, hogy miattam romoljon meg a kapcsolatuk Zorával.
- Zora miatt igaz? Biztos Ő mondott rólam valami hülyeséget. - két keze ökölbe szorul. Kissé meglepődök ugyanis nem értem, hogy miért ilyen hangnemben beszél az állítólagos legjobb barátnőjéről.
- Zo nélkül is tudom, hogy már fél Wolverhampton végig ment rajtad - vonom meg a vállam. Igen, tudom, hogy egy ribanc. Pont mint az anyja, Molly. Már csak arra leszek kíváncsi, hogy mikor fogja valaki felcsinálni.
- Ez nem is igaz. Mégis, hogy mehetett volna rajtam fél város, mikor egy csomó öregember él itt?
- Átvitt értelembe mondtam, de ha nem értetted elmagyarázom könnyebben...Zo nélkül is tudom, hogy annyi pasi volt már benned, hogy a vaginádba simán bele férne egy tank. - hm, ez durván hangzott ugyanis még az Ő szemei is megakadtak a meglepettségtől. Pedig nem akartam így fogalmazni.
Clair szólásra nyitja a száját mikor nyitódik a bejárati ajtó és Zora jelenik meg előttünk. A szemei villognak a dühtől, de nem tudom, hogy mi váltotta ki nála. Lehet, hogy még mindig rám mérges? Vagy valami rosszat csináltam?...

16

Hellóóóó!! Szeretném közölni mindenkivel, hogy már csak 4 rész van hátra :/ igen, tudom kevés, de egy picit elszaladtak felettem a dolgok és időhiányban szenvedek,,,de garantálom hogy ez a négy rész nagyon izgalmas lesz és kezdek új törit is :D 

/ Zora Payne /

- Jó tudom pocsék barátnő vagyok amiért véletlenül cserben hagytalak... - süti le a szemeit bűnbánóan Clair miközben kora reggel a kapunk előtt áll és épp bocsánatot próbál kérni, de engem nem nagyon nehezen tud meghatni. Először is csak nagy nehezen tudom felfogni, hogy miről beszél ugyanis még kora reggel van. Másodszor pedig az elmúlt napokban eléggé rózsaszínen látom a világot.
Pontosan két napja történt az, hogy Liam elvitt abba az edzőterembe majd húzott be véletlenül és repedt fel a szám, Ő pedig egy puszival állította el a vérzésemet. Liam fel sem fogta, hogy azzal az apró inccidensel mekkora felfordulást okozott a testemben. Ha akkor egy picit oldalra fordítottam volna a fejem, az a puszi nem a szám sarkára ment volna hanem pont az ajkaimra. Igen, akkor megcsókolt volna. De mikor el akartam volna fordítani a fejem, addigra Ő már el is húzódott Tőlem és csak a mosolygós ajkait nézhettem volna. Az én hibám, hogy nem az ajkaimat csókolta meg mivel túl lassan kapcsoltam és elhalasztottam életem nagy pillanatát.
Azonban nem érdekel mert nekem ez is épp elég volt. Felfogjátok, a srác aki évek óta tetszik már majdnem megcsókolt. Nem értem, hogy ennek a srácnak miért pont az örökbe fogadott szüleimnek a gyerekének kell lennie. Miért nem lehet csak egy átlagos srác akire nyugodtan ráhajthatok lelkiismeret furdalás nélkül.
Vicces, hogy Liammel foglalkozok mikor még mindig itt van Sandra is. Őszintén megmondva mióta csúnyán elintézett azóta nem voltam suliba sem. Túl csúnyák voltak a monoklijaim és nem mertem emberek közé menni. Ezért felhívtam a szüleimet, hogy lebetegedtem mire Ők szóltak a nagyiéknak, hogy nézzenek meg akik szerencsére elkönyvelték, hogy tényleg beteg vagyok mert fehért vagyok meg alig van bennem élet.
Viszont ma már mennem kell ugyanis a sebek már elég szépen begyógyultak és kell egy kis levegő változás is.
De az iskola egyet jelent Sandrával. Gőzöm sincs, hogy mit fogok kezdeni magammal ha találkozok vele. Nem hiszem, hogy Liam box leckéje nagy hatással volt rám. Inkább figyeltem a tökéletes kocka hasát, mint az ahogy boxolt. Az biztos, hogyha tehetem inkább nem szeretnék találkozni Sandrával.
- Véletlenül? - szólok közbe gyorsan mikor Clair száját elhagyja ez a szó. Ugye ezt most nem gondolta komolyan? Ő véletlennek tekinti azt, hogy ott hagyott a zsarukkal, előtte pedig beküldött drogot venni Sandra pasijához. - Clair, Sandra miattad akar most kinyírni! Ha te nem akartál volna drogot venni, akkor én nem szoptam volna le azt a srácot, aki mint kiderült Sandra Watson pasija. Oh, és Louis Tomlinsonról elfeledkeztem akit szintén miattad kellett megismernem, mivel Te leléptél azzal a három sráccal, engem pedig ott hagytál a rendőrökkel. - jól esik most ezt így hangosan kimondani és a barátnőm fejéhez vágni. Remélem, hogy szarul fogja érezni magát és rájön arra, hogy mennyire rossz barátnő is volt az elmúlt pár napban. Ha Liam nem csókolt volna meg majdnem, akkor talán most szóba sem álltam volna Clairrel. De mivel a felhők felett érzem magam ezért valahogy semmi nem érdekel.
- De én nem is mondtam, hogy szopd le azt a dílert! Én csak azt mondtam, hogy vegyél nekem drogot. - mondja felháborodva mire én gúnyosan felhorkantok. Utóbb a végén még az fog ebből az egészből kisülni, hogy én akartam drogozni. Az eszem eldobom ettől a lánytól.
- Akkor is a Te hibád ez az egész. - kulcsolom össze a kezeimet a mellkasom előtt mérgesen.
- Tudom, hogy igazából nem is haragszol rám. Látom a szemeidben - kacsint rám vigyorogva, majd a következő pillanatban azt veszem észre, hogy barátságosan megölel. Igaza van, tényleg nem tudok rá haragudni. Clair mindig eléri azt., hogy mindenki rögtön megbocsájtson neki. - És kiengesztelés képen ma reggel elviszlek a saját új kocsimmal a suliba, előtte pedig elmegyünk a kedvenc fánkosodhoz. - mondja vidáman, mire én elhúzom a számat. Elfelejtettem szólni Clairnek, hogy Liam a bébicsőszöm míg a szüleim nincsenek otthon. Clair észre veszi, hogy valami nincs rendben velem ezért hátrébb lép és gyanakodva fürkészi az arcomat. - Valami rosszat mondtam?
- Igazából az van, hogy nekem már van sofőröm aki elvisz a suliba - utalok itt Liamre aki remélem már, hogy fenn van és nem kell megint a hajánál fogva kitépnem az ágyból. Szerintem azt még egyszer nem akarja átélni.
Azonban ez a mondat mikor elhagyja a számat, nyitódik a bejárati ajtó és a szendvicsét majszoló Liam jelenik meg előttünk teljesen felöltözve, útra készen. Őszintén egy kicsit csalódott vagyok mert szerettem volna megint én felkelteni Őt. De úgy látszik, hogy ma túljárt az eszemen és inkább magától felkelt.
- Na Zo, ma reggel ki miatt is fogsz elkésni? - kérdezi egy diadalittas mosollyal az arcán és a szájába tömi a maradék szendvicsét majd büszkén kihúzza magát. Figyelembe sem veszi Clairt.
- Magadnak csináltál szendvicset, nekem meg nem? - kérdezem felháborodva. Milyen kis szemét már. Kötelessége lett volna nekem is csinálnia! És még, hogy Ő a jó testvér, hát látom mennyire.
- Úgysem lenne időd már megenni, ugyanis a reggelire szánt időt elpletykáztad már megint.  - mondja, majd a garázshoz sétál, hogy tudjon kijárati az autóval.
- Még mindig nem pletykázunk! - kérem ki magamnak mérgesen. Ezzel régen is fel tudott húzni. Nem is értem, hogy miért mondja mindig ezt mikor Clairrel beszélgetünk. Apropó Clair. A barátnőm kissé meglepetten bámulja Liamet. Sőt túl feltűnően és van valami fura a nézésében. Ismerem ezt a nézést. Azokra a srácokra néz így akiket meg akar magának szerezni. Na, nem Liamből nem eszik az biztos.
- Nem is mondtad, hogy Liam haza jön - suttogja csendesen Clair a fülembe, de egy másodpercre sem veszi le a szemeit a sráctól aki szerencsére addigra már az autóban ül.
- Ő vigyáz rám míg a szüleink nincsenek otthon. - mondom neki egyszerűen és ezzel lezártnak tekintem a témát. Majd beszélgetek Clairrel Liamről ha már nem ennyire feltűnően fogja méregetni a testét.
Liam tabu Clair számára!
- Asszem ide költözök hozzátok. Ilyen bébicsőszt én is szívesen elfogadnék. Tényleg Rám nem akar vigyázni? - kuncog fel Clair és azzal hátra dobja a vöröses barna haját, majd bájosan int Liam felé, aki szerencsére nem veszi észre. Én lecsapom a barátnőmet. Van pofája így viselkedni előttem Vele? Képes vagyok neki ugrani. Ne flörtöljön már előttem Liammel! Ő csak az enyém, senki másé nem. Erről ennyit.
- Hölgyem a hintója elő állt - nevet fel Liam mikor megállítja mellettem az autót. Kicsit meglepődök ugyanis a cuccaim már az autóban vannak. Felnevetek, de mikorra megmozdulnék Clair is megmozdul. Végig fut rajtam a pulykaméreg és amilyen gyorsan csak tudom elkapom a karját és visszarántom. Ő biztos, hogy nem jön velünk.
- Clair az autód a ház előtt áll - emlékeztetem.
- És? - kérdezi értetlenül. Agyatlan ribanc! Liam úgyis csak most kell neki. Eddig le sem szarta. De most, hogy megférfiasodott már rögtön akar tőle valamit. Az eszem eldobom.
- Nem jöhetsz velünk. Majd a sulinál találkozunk. - mosolygok rá és még kacsintok is, majd kényelmesen beülök az anyósülésbe. És tudjátok, hogy mi a legviccesebb? Az, hogy Liam még csak figyelembe sem veszi Clairt. Csak köszön neki és ennyi, aminek én rettentően örülök.
Nem tudom miért, de elég kevésszer fordul elő olyan nap mikor én suliba menet mosolygok. Viszont a mai nap ez történt. Liam mellettem békésen vezetett, én pedig csak mosolyogtam. Lehet azért mert életembe ma éltem meg először azt, hogy valaki figyelembe sem vette Clairt. És Liam határozottan nem vette figyelembe a barátnőmet. Lehet gonosz vagyok, de örülök neki. Nem csak Clair körül forog a világ.
Liam lassan megáll a suli kapuja előtt, és mikor azon vagyok, hogy kiszállja a kezem hirtelen megáll a biztonsági övemen. Az iskola kapuja előtt Sandra áll pár barátnőjével. Szó szerint lever a víz és rosszul leszek. Valahogy elmegy a kedvem, hogy bemenjek. Sandra tuti, hogy engem vár. Biztos valakitől megtudta, hogy ma már jövök iskolába és ezért vár a kapu előtt. Értitek a kapu előtt ami azt jelenti, hogy az már nem az iskola területe, vagyis ott nyugodtan elverhet mivel abból neki nem lesz baja.
- Nézzenek oda, hogy hirtelen milyen rosszul lettem - kezdek el köhögni és megfogom a homlokomat mintha azt nézném meg, hogy lázas e vagyok. Muszáj hazudnom Liamnek. Nem megyek iskolába és kész. - Asszem még ma is otthon kell maradnom. - mondom elhaló hangon. Liam összehúzza a szemeit és gyanakodva méreget. Tudom nehéz túljárni az eszén, de egy próbát megér.
- Oké, most pedig hallani akarom az igazat. Szóval miért nem akarsz suliba menni? És ne mond azt, hogy beteg vagy, mert tudom, hogy mikor vagy az. - francba. Nem válaszolok semmit csak a távolba meredek. Pontosan oda ahol Sandra áll. Az ajkamba harapok és lehajtom a fejem. Liam követi a pillantásomat és elkezdi Sandrát bámulni, nagyon nagyon feltűnően. - Hé az a csaj nem az a Sandra aki agyon akart verni? - kérdezi fejhangon én pedig amilyen erősen csak tudom combon csapom mire Ő felszisszen.
- Nem akarod kihirdetni? - kérdezem mérgesen. - De igen, Ő az. És most rám vár, hogy tudjon kilapítani. Nekem végem van - sóhajtok fel megsemmisülten és vissza dőlök az ülésre. Azonban alig telik el pár másodperc, Liam kinyitja a saját ajtaját, majd gondolkodás nélkül elindul a lány irányába. Útközben zsebre dugja a kezeit és csak akkor áll meg mikor kellő közelségbe ér Sandrához.
Ezt mikor meglátom én is kiugrom az autóból és elindulok Liam felé. Gőzöm sincs, hogy mit akar csinálni.
- Liam! - szólítom meg és karon akarom ragadni, de nem engedi megfogni a kezét. Csak int egyet ami azt jelenti, hogy menjek innen. És mindezek alatt Sandrát bámulja, a csaj meg engem.
- Te vagy Sandra Watson? - kérdezi Liam miközben megköszörüli a torkát. Ezt mikor Sandra meghallja egyet előre lép és így pontosan Liam előtt áll. Félelmetes, hogy lány létére magasabb és testesebb is Liamtől. Ha rám is így nézne Sandra mint most Liamre azt hiszem már rég a világ másik végében lennék.
- Had találjam ki - kezdi el simogatni Sandra az arcát miközben fekete szemeivel Liamet nézi. Ismét húzok Liam kezén ugyanis az lenne a legjobb ha már most elmennénk. - Biztos te vagy a kis szopós szájú lotyó futtatója - röhög fel. És ez az a pillanat mikor Liam vérszemet kap. Olyan gyorsan történik minden, hogy azt sem tudom hova nézzek.
Az első pillanatban még Sandra arcon akarja köpni Liamet, majd a következő pillanatban a földön fekszik mivel a bátyám olyan erővel húzott be neki, hogy a csaj szó szerint szétterült a betonon. Akik ott álltak mind kővé dermedtek és nyikkanni nem mertek. Az én szám is tátva maradt. Ki ez és mit csinált Liammel? Hisz Ő pont most ütött meg egy lányt.
- Nem szokásom lányokat ütni, de mivel le szopós szájú lotyóztad a húgomat, egyszerűen képtelen voltam türtőztetni magam. A húgom mindenki számára tiltott gyümölcs! Szóval kislány ha még egyszer megtudom, hogy kezet emeltél rá, esküszöm hogy a versenyautómmal végig megyek a torkodon. És nem viccelek. - azt a rohadt eddig még soha nem hallottam Liamet ilyen komolyan és kegyetlenül beszélni. És tudjátok mit? Megcsinálná, hogy elüti Sandrát az autójával amit még nagyapától kapott.
Sandra a földön fekve bőszen bólogat, miközben Liam felette áll és csak mutogat miközben beszél. Lehet hülye vagyok, de totál olyan mintha Sandra könnyezne. Lehetséges, hogy most történt olyan először, hogy valaki megütötte Őt?
Végül a srác csak egyszerűen elfordult, és rám nézett. Gondolkodás nélkül a nyakába vetettem magam és egy nagy puszit nyomtam a haja közé.
- Köszönöm, hogy segítettél rajtam már megint. - kuncogok fel mikor elengedem a nyakát.
- Ez a dolgom nem? Meg kell téged védenem, mivel a bátyád vagyok - és minden jó és szép pillanatot el lehet rontani egy szóval...

15

Helllóóóó emberkék :D Megérkeztem a frissel ami remélem tetszeni fog :P mondjuk szerintem tudjátok h mi lesz benne, de azért remélem még komiztok ;)

/Zora Payne/

- De Te nem is tudsz verekedni! - közlöm Liammel a nyilvánvaló tényt, miközben alig bírom magamba tartani a feltörekvő nevetésemet. Ekkora poént már rég hallottam tőle. Azonban Liam nem tartja ilyen viccesnek ezt az egészet, mert egy kicsit bunkón kulcsolja össze a kezeit a mellkasa előtt és rossz álló nézésekkel áld meg. Úgy viselkedik mintha megbántottam volna az előző kijelentésemmel.
Most könyörgöm, Liam és a verekedés? Szerintem még én is erősebb vagyok Tőle. Jó azt be kell ismernem, hogy az elmúlt évek alatt megizmosodott, de szerintem ez nem azt jelenti, hogy erős is lett és verekedni is tud. Egyszerűen csak azért vannak izmai mert ilyen a testalkata, és ha engem kérdeztek, ezeknek az izmoknak hónapok múlva nyoma sem lesz ugyanis az izmot áttváltja a zsír. Igen, észrevettem, hogy túl sokat eszik. Szóval bye-bye kocka has.
- Ezt meg Te aztán honnan tudod? - kérdezi felháborodva. Tessék és mégis megsértődött. Ez olyan mikor még gyerekek voltunk és teszem azt véletlenül én kaptam több sütit és nem Ő. Akkor is ugyan ezt csinált. Az arcát felfújta, a száját kicsücsörítette, kezeit összekulcsolta a mellkasa előtt, és valahova leült majd ott duzzogott addig míg valaki ki nem engesztelte. És rá mondják azt, hogy felnőtt. Tőle már én is felnőttesebben viselkedem.
- Onnan, hogy még életemben nem láttalak verekedni. Még ha a tévében box meccs ment Te inkább átkapcsoltál egy rajzfilm csatornára, mert állításod szerint a Pokemonból rengeteg mindent lehet tanulni. - fogatom meg a szemeimet és emlékeztetem az alig pár éve történt incidensekre. Liam régebben élt-halt a Pokemonért. Minden áldott este azt kellett néznie az egész családnak, mert ha valaki átkapcsolt más csatornára olyan hisztit levágott, hogy még Wolverhampton elején is az Ő ordítozását lehetett hallani.
- Csak, hogy tudd a Pokemon igenis egy agresszív mese. Ott is verekednek meg harcolnak, sőt még gyilkolnak is - kéri ki magának megbántva. Hangosan felhorkantok a naivitásán. A Pokemon szent és nem lehet rá egy rossz szavam se. De akkor is egy mese, szóval semmi valóságalapja nincs. - Ó és arról elfeledkeztél mikor boxolni jártam? - vonja fel az egyik szemöldökén, az arcán pedig egy győztes mosoly suhan át.
Igen, pár évvel ezelőtt tényleg vett pár box leckét azért mert a suliban néhány felsőbb éves suhanc állandóan piszkálták és rendszerint elverték. Liam pedig eléggé vézna gyerek volt és nem tudta magát megvédeni. Aztán a városban meglátott egy hirdetést, hogy egy srác kamasz órákat tart, így kikönyörögte anyáéktól, hogy engedjék el pár óra. Azt tudom, hogy tetszett neki és többet nem is jött haza sírva mert valaki megint elverte. Állítása szerint elintézte azokat a suhancokat akik bántották. Hát én ebbe nem vagyok olyan biztos. Csinálni csinálhatott valamit, de nem hiszem, hogy bevetette a box tehetségét. Egyszerűen csak szerencséje volt a támadóival szemben, vagy pedig megtudták, hogy egy Payne gyereket vernek el rendszeresen.
- Tizenhárom éves voltál és abba is hagytad. Szóval nem hiszem azt, hogy pár óra alatt profit kovácsoltak belőled. - vágok vissza egy diadalittas mosollyal az arcomon. Liam elém sétál, de Ő is mosolyog.
- És honnan veszed azt, hogy abbahagytam? - kérdezi pimasz hangon miközben mélyen a szemembe néz. Még csak pislogni is elfelejtek mivel annyira közel van hozzám. Ilyenkor soha nem tudok koncentrálni a fontos dolgokra, így Sandráról is elfeledkezem. - Hugicám az a helyzet, hogy túl sok mindent nem tudsz a kedves bátyádról - és azzal vigyorogva bele csíp az arcomra. Rögtön észhez térek az álmodozásból és egy határozott mozdulattal ellököm a kezét az arcomtól majd elkezdek morogni mint egy macska. - Juj, de mérges lett a kis cica. - nevet fel és a következő pillanatban összekócolja a hajam, mire én rácsapok a kezére. Ennek így nagyon nem lesz jó vége, - mármint ne fogdosson, mert a végén még elveszítem a józan eszemet, annak pedig Ő nagyon nem örülne.
- Ne szólíts cicának! - förmedek rá mérgesen. - És igen, mérges lettem ugyanis most utállak. Mennyi mindenben hazudtál még nekem? - kérdezem idegesen kicsire összehúzott szemekkel. És ezek után bízzak meg benne.
- Meg akarod magad védeni Sandrától, vagy sem? - a kérdésemet figyelembe sem veszi. Hiába próbálnám Őt nyaggatni akkor sem válaszolna rá. Szóval soha nem tudom meg, hogy mennyi mindent titkolt még el előlem. Egyszer én úgyis mindenre rájövök és akkor nagyon nagy bajban lesz. Erről ennyit.
- Szerinted? Majd fogod hagyni magam, hogy tényleg agyon verjen - forgatom meg a szemeimet unottan. Nem vagyok hülye. Sandrát le kell állítanom és ha ennek az az ára, hogy megtanuljak verekedni, hát akkor meg fogok tanulni verekedni.
- Ezt igennek veszem - bólint jókedvűen és már nyúl is a farmere zsebébe, hogy tudja előhalászni a telefonját. Bőszen nyomkodni kezdi a készüléket végül pedig a füléhez rakja. - Csá Z! Emlékszel még a régi edzőtermünkre? Szerezd meg hozzá a kulcsot most rögtön! - mondja én pedig csak értetlenül állok és próbálom összerakni a hallottakat. Milyen régi edzőteremről beszélnek ezek? Istenem mibe keveredtem.

                                                                          ~~~~

Liam egy régi elhagyatott épület előtt áll meg. Ő magabiztosan és vigyorogva száll ki a volán mögül, miközben én csak erősebben szorítom az anyósülés övét. Ajkamba harapok és úgy bámulok ki az autó üvegén és próbálom felmérni a telepet. Valahol Wolverhampton külvárosában lehetünk, - őszintén megmondva nem vagyok benne biztos, ugyanis a külvárosba nem nagyon jártam még, mivel a szüleim és Liam szerint is veszélyes. De ha tényleg veszélyes akkor Liam miért mozog itt ilyen otthonosan? Kezdek megijedni Tőle és a titkaitól.

Nem sokkal a mi érkezésünk után egy motor áll meg az autónk mellett és pár másodperccel később a srác leveszi a fejéről a sisakját és szembe találom magam Zayn Malikkal vagyis Liam legjobb haverjával. Már ovis koruk óta boldogítják egymást a szüleink nagy bánatára. Őszintén nekem nincs semmi bajom Zaynel, csak az a sok fekete ruha meg tetkó zavar amit visel. Amúgy nagyon helyes arca van és illik neki a rossz fiús kinézet. 

- Mi a helyzet Payno? - kiáltja el magát Zayn, erre Liam arcán még szélesebb vigyor kúszik és rögtön elindul barátja felé. Mikor tisztes közelségbe ér rögtön kinyújtja a kezét, hogy tudjanak lepacsizni, majd Liam félre áll és csillogó szemekkel kezdi el bámulni Zayn fekete mociját. Hát igen, Liam mindig is rajongott a verseny autós cuccokért. 

- Megszerezted a kulcsot? - kérdezi végül Liam majd ismét barátja felé fordul aki az ujjai között lengeti az említett darabot. 

- Megkérdezhetem, hogy mit akarsz vele? Már évek óta nem járunk ide. Nincs kedvem megint összetűzésbe kerülni a gorillákkal. - húzza el a száját Zayn. 

Ez az a pillanat mikor elegem lesz a titkolózásból. Amilyen gyorsan csak tudom kikapcsolom a biztonsági övem és kiugrom az autóból majd a két srác mellé állok, hogy mind kettőjükre tudjak ránézni.  

- Miféle összetűzés és milyen gorillák? - fordulok Liam felé komolyan a szemeim pedig villámokat szúrnak. A fiú csak nyel egy nagyot és a hajába túr. - Te összeverekedtél valakivel? - kérdezem az én 'nem igazi' bátyámat. Nekem nem fog hazudni. 

- Nézzenek már oda itt van kicsi Zora is - mondja jókedvűen Zayn én pedig megáldom a legcsúnyább pillantásommal. Most jókor idegesít fel.

- Zayn, ezerszer elmondtam, hogy ne hívj kicsinek. Már nem vagyok kicsi! - igen utálom ha valaki így szólít. Mikor gyerek voltam még eltűrtem mikor így szólítottak, de pár hónap múlva betöltöm a tizennyolcat szóval már nem vagyok kicsi. Persze, hogy utálom és egyben cikinek is tartom.

- Nekem örökké az maradsz. Soha nem fogod tudni elfelejtetni velem mikor még a pillangós pelenkádat mutogattad a kertetekben - kacsint rám egy pimasz mosoly kíséretében én pedig tetőtől talpig elvörösödöm. Akár hányszor veszekedni próbálok vele mindig ezt hozza fel. Az egészben pedig az a legrosszabb, hogy én erre a momentumra nem is emlékszem. Honnan a francból kéne tudnom, hogy milyen pelenkát hordtam mikor kicsi voltam? Amúgy is Zayn meg mit nézte? El kellett volna fordulnia, vagy valami.
- Azért vagyunk itt, hogy megtanítsam Zo-t verekedni - szól közbe Liam és megfogja a karom, hogy tudjon egy kicsit elhúzni Zayntől. Őszintén örülök neki, hogy itt van mert a végén még képes lennék úgy összeveszni a legjobb barátjával, hogy az soha többé nem állna vele szóba miattam. - Amúgy is Z, Te azt mondtad,hogy neked valami fontos dolgod van? Szóval nyugodtan le is léphetsz. Majd én elintézem a húgomat. - ez történik mikor Liam jelenlétében valaki rosszat mer rólam szólni, esetleg szekálni próbál. Zayn csak lesüti a szemeit, pedig már megszokhatta volna, hogy a barátja jelenlétében az lenne a legjobb ha hozzám sem szólna. Számára én tabu vagyok. Na nem mintha nekem bejönne Zayn. Mondjuk azt azért megnézném, hogy Liam milyen arcot vágna ha egyszer összejönnék Zaynel. Szerintem menten gyors mentőt kellene hívni neki. 
- Oké, megyek. - emeli fel a kezeit védekezésképpen Zayn, majd visszafordul a motorja felé és lassan a fejére teszi a sisakját. De Liam azt már nem várja meg míg barátja elindul. Helyette újból karon ragad majd elkezd befele húzni az eddig számomra elhagyatott épület felé.
A vas ajtó nyikorogva csapódik be utánunk, majd egy igazi box arénában találom magam. A szám kissé tátva marad, ahogy az arénát nézem. Azt sem tudtam, hogy a városunkban ilyen is van. Olyan érzésem van mintha a tévébe csöppentem volna. Már csak a bíró hiányzik aki a harcosok közé áll. Ez azért nagyon durva.
- Csukd be a szád, mert nagyon hülyén nézel ki - kuncog fel Liam, mire gyorsan észbe kapok és becsukom a számat, majd rá nézek, de menten megint majdnem szétnyílik az említett szervem, ugyanis Liam csak egy rövidnadrágban áll előttem miközben kezeire épp a kesztyűjét húzza fel. Csoda lenne ha a nyálam nem kezdett volna el csurogni a látvány miatt. És még a rövidnadrágja is annyira le van csúszva, hogy az alsónadrágját is látom. Ilyen nincs. Pedig még csak születésnapom sincs. Akkor mivel érdemeltem ki ezt a tökéletes látványt? Basszus, de szívesen összekarmolnám most a hátát. - Vedd fel a kesztyűidet és utána mutasd meg, hogy mit tudsz. - utasít miközben Ő elkezd a levegőbe boxolni. Olyan mintha egy profi ugrálna előttem. Végül még hálás leszek Sandrának amiért megfenyegetett. Ha nem tette volna, akkor soha nem láttam volna Liamet így.
- Liam én még soha nem verekedtem! Nem emlékszel? - mondom felháborodva, de Ő csak mosolyog és elém sétál, miközben megigazítja kezemen a kesztyűket ugyanis még azt is rosszul vettem fel.
- Nem baj. Pont ezért vagyunk itt. Csak annyit kértem, hogy üss meg - ismétli meg ismét a szavait, majd kezeit leeresztette, hogy könnyebben tudjam eltalálni az arcát. Mélyen kifújtam a levegőt majd amilyen erősen csak tudtam meglendítettem a kezem és megütöttem az arcát. Az én öklöm fájt és rögtön sajnálkozó pillantást küldtem felé. De az ő arcán nem is látszott, hogy megütöttem. - Ez olyan volt mintha egy bogarat ütöttél volna le. - gúnyolt ki nevetve. 
- Nekem végem van. Sandra szó szerint ki fog belezni - sóhajtok fel megsemmisülten. Nem fogok soha tudni erőset ütni. Hiába az edzés. Én soha nem leszek Sandra.
- Tegyük fel, hogy most én vagyok Sandra. Az lesz a feladatod, hogy elugrasz az ütésem elől. Menni fog Zo? - kérdezi lelkesen Liam, én pedig magabiztosan bólintok egyet. Elugrani még el tudok.
Vagyis én csak azt hittem...
Liam mélyen kifújta a levegőt, majd elkezdett előttem ugrálni. Nagyon előttem ami azt jelentette, hogy tökéletes belátást nyertem a kockás hasára. És minden olyan hirtelen történt. Először még az izmos hasában gyönyörködtem, a másik pillanatban pedig a padlón voltam elterülve ugyanis elfeledkeztem elugrani Liam ütése elől.
- Áucs - szisszenek fel a padlón fekve miközben a szám irtózatosan fáj. Rögtön oda nyúlok és megérzem, hogy a szám széle vérzik. Ezt megint jól megcsináltam.
- Zora! - kiált fel ijedten Liam és a következő pillanatban máris mellettem térdel és húz fel ülő helyzetbe majd kezdi el vizsgálni a sebet. - Miért nem ugrottál el? - kérdezi, mire én zavarba jövök. Most mondja neki azt, hogy azért nem mert a kockáiban gyönyörködtem? 
- Elfeledkeztem. - motyogom halkan, Ő pedig felkuncog.
- Én meg szépen behúztam és most vérzik a szád - csóválja meg a fejét én meg csak vállat vonok, hogy nem érdekes. - Na gyere ide Te Bénaság - nevet fel majd a következő pillanatban olyan érzés tölt el mintha hideg vízzel öntöttel volna le, ugyanis Liam szó szerint megpuszilta a szám mellett lévő vérző sebet. Ami majdnem a szám volt. Liam majdnem megcsókolt...engem! 

14

Éss meg is érkeztem egy friss ropogós résszel, ami ilyen kis nyugodt, izgalommentes agyzsibbasztós valami xD az írónőtök hivatalos is megőrült, szóval nézzétek el nekem :D megőrültem a komiktól mivel annyit kapok :P hajrááááá marslakócskák komizniiiiiiiiii

/ Zora Payne /

- Én úgy tudtam, hogy csak délután kell végezned. Hisz meg voltunk beszélve, hogy én megyek érted. - rágja tovább a témát Liam, én pedig csak minél jobban lehajtom a fejem. Ha szerencsém van semmit nem fog észrevenni az arcomból. Csak feltűnés nélkül fel kéne jutnom a szobámba, és egész addig el sem szabad hagynom amíg el nem tűnnek az arcomról a monoklik. Liam semmiképp nem tudhatja meg az igazat.
Viszont a tervem megvalósítása egy kicsit nehéz lesz, ugyanis pontosan az emeletre vezető lépcsők előtt áll karba font kezekkel, és nem úgy néz ki mint aki nagyon el akar onnan menni. Ez pedig rám nézve nagyon nem jó. Mégis, hogy menjek így fel a szobámba? - Zora esetleg történt valami? Tudod, hogy nekem nyugodtan elmondhatod. - hangja érzelgőssé válik, mire én halkan felhorkantok.
Történt e valami? Áh, semmi különös, csak agyonvert egy őrült csaj, mert véletlenül leszoptam a pasiját. Ezt leszámítva tök jól vagyok. Ja, és a következő alkalommal szerintem megöl. Én pedig hagyni fogom magam, ugyanis nem merek szembeszállni vele. Ez van.
A kapucnimat még jobban az arcomra húzom, közben pedig azon gondolkodom, hogy hogyan húzzam ki magam ebből a helyzetből. Addig úgysem hagy elmenni míg valamit nem mondok neki. De mi a francot mondjak neki, amit szó nélkül elhisz? Az a baj, hogy Liam rettentő jól ismer már, szóval tudja, hogy mikor hazudok.
- Mindenkit elengedtek - vonom meg a vállam és ez az a pillanat mikor elindulok a lépcsők felé. A cipőmet bámulom és megnyugodok mikor Liam mellett simán elmegyek. Lábam már a második lépcsőfokon van, mikor hirtelen egy erős kézszorítást érzek a karomon.
Liam kicsit sem gyengéden próbál maga felé fordítani, de én ellenállok neki. Nem láthatja meg az arcom. Vannak dolgok amiket Ő sem értene meg. Én csesztem el az életem, ezért tart mindenki egy ribancnak. Ezen pedig már senki nem tud változtatni. Talán tényleg megérdemeltem, hogy Sandra elintézzen. Nem szép dolog valaki pasiját leszopni csak úgy. Számomra pedig nem ez volt az első alkalom. Várható volt, hogy valaki bepipul rám és jól helyrerak.
- És miért engedték el az egész iskolát? - esküszöm Liam most totál úgy viselkedik mint anya és apa. Ők szoktak így kérdőre vonni. De Liam nem apa, szóval nem tartozok magyarázattal a számára.
Szemeit gyanakodva húzza össze és úgy méreget. Basszus nekem most nagyon végem van. Valamit nagyon gyorsan ki kell találnom.
- Mit érdekel ez téged? Nem rád tartozik ész kész - mondom erélyesen, de túl hevesen mozgathattam a fejem ugyanis érzem, hogy az arcomba lógó tincsek megmozdulnak. És amilyen szerencsém van, szerintem Liam tökéletesen megláthatta az egyik csúnya monoklimat.
Ismét sarkon akarok fordulni, de mivel a keze még mindig az én karomon pihen így esélyem sincs menekülni. Szólásra nyitja a száját és én tudom, hogy mi lesz a következő kérdése.
- Mitől van monokli a szemed alatt? Reggel még mikor kiszálltál az autóból nem volt ott. - erről ennyit. Tudtam, hogy észreveszi.
- Elestem - mondom gyorsan.
- És ekkora monoklid lett pont a szemed alatt? - ezt nem hiszem el. Mit kell ennyire ezen a témán lovagolnia? Amúgy is honnan tudja, hogy milyen az mikor valakinek monoklija lesz?
- Csak hagyj békén! - ordítok rá teljesen kikelve magamból. Ismét rántok a kezemen és ezentúl sikerrel járok. Liam meglepetten pislog felém, de mikor tudatosul benne, hogy mit látott addigra én már rég az emeleten vagyok és amilyen gyorsan csak tudom kulcsra zárom magam után a szobám ajtaját.
Az arcom fáj, úgy ahogy az arcom is és szerintem rám férne egy fürdés, de nincs erőm. Félek. Még pedig a jövőmtől. Sandra be fogja tartani a szavát és megtalálja azt a pillanatot mikor teljesen egyedül leszek.
Vajon ha ma nem avatkozott volna közbe a tanárnő akkor mit csinált volna velem? Őszintén megmondva szerintem a szüleimnek már a temetésemet kellene tervezniük, ugyanis Sandra nem hagyott volna életben. És ezt most nem hülyeségből mondom. Megölt volna. Minden szava amit nekem intézett komolyan gondolta. Pont ezért vagyok teljes mértékben meggyőződve róla, hogyha úgy lesz ismét elkap és akkor nincs menekvés. Az egészben pedig az a legrosszabb, hogy nem tudom mikor lesz az a pillanat. Sandra kiszámíthatatlan és őrült. Kezeltetnie kellene magát, nem pedig iskolába járnia ahol egy csomó ártatlan gyerek jár. Soha senki nem lehet benne biztos, hogy Sandra gyógyszerei mikor gurulnak el.
Szerintem tök normális, hogy tele a nem létező liberóm. Az lenne a legjobb ha életem végéig a szobámba maradnék bezárva és akkor esélye sem lenne újra elkapni és megverni. Az a baj, hogy még csak szólni sem merek senkinek. Ki tudja, hogy akkor mennyire gőzölne be. Szerintem az csak olaj lenne a tűzre. Hisz a suliból már így is majdnem kicsapták, és ha most a tanárok megtudnák, hogy megfenyegetett akkor rögtön kicsapnák. Én biztos, hogy senkinek nem fogom elmondani azt, hogy ki akar nyírni. Csak még jobban begőzölne. Így lehet van annyi esélyem, hogy megmenekülhetek mert elfeledkezik rólam. Lehet elég volt neki az, hogy párszor bele ütötte a fejem a kemény mosdóba. Csodálom, hogy nem kaptam agyrázkódást, vagy valami. Ha azt vesszük elég simán megúsztam. Csak behúzott párszor és ronda monoklijaim lettek, mert az orrom kezdett el vérezni és a szám repedt fel. Ezt szerintem még kiheverem.
És ha belegondolok abba, hogy most ezt mind Clair miatt szívom. Mert miatta kell félnem Sandrától. Tudtam én, hogy rossz ötlet lesz elmenni abba a buliba. Először a rendőrség, most meg ez. Lehet, hogy Liamnek és a szüleimnek tényleg igaza van abban, hogy Clair állandóan a bajba kever. Eddig mindig miatta voltam gondban, ő pedig megmenekült. Engem pedig cserben hagyott. Őt nem vitték be a rendőrségre és Sandra sem akarja agyonverni. Pedig igazából helyet kellene cserélnünk. Azt hiszem ideje lenne elbeszélgetnem az állítólagos legjobb barátnőmmel. Mert ez így nem mehet tovább. Ha így folytassa akkor inkább nem is akarok a barátja lenni. Köszönöm szépen ilyen legjobb barátot nem kérek. Nagyon jól megvagyok én Clair nélkül is.
- Zora! - hallom meg Liam hangját az ajtó túloldalán, majd ezzel egy időben a kilincs is megmozdul. Idegesen rángatja, de mikor tudatosul benne, hogy az nem nyílik ki a hangja egyből idegessé válik. -Mi a faszért van bezárva az ajtód? - kérdezi és egy nagyot üt az ajtómon. Most fordult olyan elő először az életben, hogy kizártam Őt a szobámból. Tényleg megváltoztak a dolgok, de legjobban én. Nem akarom még Liamet is elveszíteni magam mellől, de egyszerűen nem akarom, hogy aggódjon miattam.
- Menj el - kérem és megölelem a térdem. Nem akarom azt, hogy meglássa az arcom. Úgysem értene meg, pont úgy ahogy anyáék sem. Mindenki csak engem okol, holott magam sem tudom, hogy miért lettem ilyen amilyen. Én nem akartam ribanc lenni, de mégis az lettem.
- Eszembe sincs - válaszolja gondolkodás nélkül. Sejtettem, hogy ezt fogja mondani. - Valami ma történt veled, de ha nem mondod el, hogy mi akkor nem tudok segíteni. - magamba elmosolyodok. Mégis, hogy tudna rajtam segíteni? Sandra még Őt is simán elintézné. Mit neki egy izmos srác.
- Nem is akarom, hogy segíts. - szólok vissza. Mert tényleg nem akarom. Nem bírnám elviselni ha miattam történne vele valami. Addig a jó míg semmiről nem tud. Csak az a baj, hogy Liam nem olyan akit könnyen le lehet rázni.
- Kérlek Zo! Tudom, hogy van valami, én pedig bele őrülök ha nem segíthetek rajtad. - az ajtó hirtelen koppan ami azt jelenti, hogy a homlokát az ajtónak döntötte. Megakad rajta a szívem. - Ha nem nyitod ki az ajtót, addig nem mozdulok innen. Tudod, hogy képes vagyok megcsinálni! - csodás most már Ő is fenyeget.
Az egyik közeli párnát megfogom majd jó hangosan bele ordítok. Igen ideges vagyok ugyanis tudom, hogy Liam minden egyes szavát komolyan kell gondolnom. Ha ő egyes azt mondta, hogy addig nem megy el innen míg ki nem nyitom az ajtót, akkor Ő addig tényleg nem megy el. A fene egye meg az önfejű fejét.
A hajamba túrok, végül pedig lassú léptekkel indulok el ajtót nyitni. A kulcsot elfordítom a zár pedig lassan kattan, Liam pedig szinte szó szerint beesik az ajtón. Azonban amint meglát rögtön elfehéredik, bennem pedig tudatosul, hogy az arcomat már se a kapucni, se pedig a tincseim nem fedik, így tökéletesen látja Sandra ütésnyomat.
Amilyen gyorsan csak tudom próbálom ismét becsukni előtte az ajtót, mivel hirtelen megint nem akarok vele beszélgetni ugyanis az arckifejezése mindent elárul. De hiába próbálom kilökni a szobámból, Liam sokkal erősebb nálam. Lábát a küszöbre teszi így esélyem sincs becsukni az ajtót, ezért inkább csak a fejemet hajtom le annyira amennyire csak tudom.
- Kinyitottam az ajtót, láttál is, szóval most már nyugodtan békén is hagyhatsz - mondom hisztérikusan, de olyan mintha egy süketnek beszélnék ugyanis Liam nem is figyel rám. Csak az arcomat kémleli miközben az ajkát harapdálja amitől totál felizgulok. Őrjítően szexi.
- Oké, tudni akarom, hogy ki tette ezt veled - szólal meg végül komoran. Számítottam rá, hogy ez lesz az első mondata. Most mégis mit csináljak? Mondjam el neki az igazat? Úgysem tudna Sandrával csinálni semmit sem.
- Mondtam már, hogy elestem - hazudom újra, erre Ő felnevet. Jó, hogy ilyen jól szórakozik.
- Én meg most másztam le a falról - csóválja meg a fejét. - Tudom, hogy milyen az mikor valaki elesik, és azt is tudom, hogy milyen az mikor valakit elvernek. És ezek az arcodon határozottan ütés nyomok. - hangjában egy kis büszkeség is megszólal, gondolom azért mert örül annak, hogy nem tudom átverni. - Mindenről tudni akarok, de először is rendbe kell tenni a sebeket - mondja parancsolóan, majd karon ragad és elkezd a fürdőszoba felé húzni. Mikor oda érünk lenyom a fürdőkád szélére és bevizez egy törölközőt amivel aztán végül az arcomat kezdi el törölgetni, hogy tudjon megtisztítani a vértől. Akár hányszor hozzá ér a bőrömhöz libabőrös leszek, de ezt próbálom nem nagy dobra verni, ezért inkább a fájdalomra fogom. - A monoklikat jegelni kell, de a nyoma még így is hosszú ideig meg fog maradni - húzza el a száját és ismét karon ragad, de ezúttal már a konyhába megyünk le, hogy a hűtőből tudjon jeget előhalászni. Addig én egy széken ücsörgök és az izmos vállát bámulom. Hirtelen a szememhez nyom egy zacskót ami rögtön hűsíteni kezd. Fáj, de már szerencsére nem annyira. - Most pedig hallgatni akarom az egész történetet. És ne hazudj, mert úgy is rájövök az igazságra. - az utolsó mondatnál kacsint.
- Hát van egy lány a suliban, Sandra Watson aki eléggé őrült típus. Zizzent a csaj és most azt vette a fejébe, hogy elvettem tőle a pasiját. Pedig ez nem igaz ugyanis eszembe sem lenne kikezdeni az Ő pasijával. De hiába magyaráztam neki, nem érdekelte. Szó nélkül nekem ugrott majd megfenyegetett - hadarom el egy szuszra a nem teljes igazságot. Azt azért mégsem mondhattam meg Liamnek, hogy igazából le is szoptam a srácot. Tuti, hogy nagyon kiakadna.
- Miért nem magyaráztad érthetőbben? - vonja fel a szemöldökét Liam.
- Mert nem hallgatott rám - mondom emelt hangon. - Az egészben pedig az a legszörnyűbb, hogy még nincs vége. Azt mondta, hogy elkap mikor egyedül leszek és akkor megöl - teszem még hozzá. Ezt mikor Liam meghallja, feláll a saját székéről majd felém sétál és magához húz, hogy tudjon megölelni. Amint beszívom az illatát rögtön jobb kedvem lesz. Egész nap képes lennék így lenni, összeölelkezve vele.
- Nincs mese, meg kell tanulnod megvédeni magad - mondja végül, én pedig hangosan felnevetek. De mikor észre veszem, hogy Ő nem nevet velem rájövök, hogy komolyan gondolja. Én meg a verekedés? Hisz még egy legyet sem tudok lecsapni, mivel még azt is sajnálom. Akkor mégis, hogy ütnék meg valakit? Pláne Sandrát?
- És mégis ki lenne az a hülye aki megtanítana verekedni? - kérdezem unottan.
- Hát én! - adja meg a választ Liam mire az én szemeim tágra nyílnak a meglepettségtől...